2025. szeptember 11., csütörtök - Teodóra

Archívum

Kitalálja, mi újul meg Balatonfüreden?

2021-04-29 470

A Huray-piac helyén, ami most parkoló, egy ötezer négyzetméteres komplexum épül. A 650 férőhelyes díszteremmel rendelkező konferenciaközpont alatt egy 290 parkolóhelyes mélygarázst alakítanak ki; a beruházás részeként, a központ kiszolgálására, az önkormányzat beruházásában egy ötvenszobás, kisebb szálloda is épül. A területen parkosítanak, díszburkolatot helyeznek el – derül ki a balatonfured.hu-ról.

A hatmilliárdos beruházás, amelynek részeként a város központjában, a 71-es úton két közlekedési csomópont is létesül, a tervek szerint 2023. első felében készül el. Az uniótól 3 milliárd forint támogatást kapott a város, a többi költséget hazai pályázatokon nyert támogatások fedezik. A kivitelezés miatt jövő nyáron, a 71-es út alatti városrészben lesznek parkolási fennakadások, ezért a város keleti, illetve nyugati bevezetési pontján biztosítanak majd megfelelő parkolási lehetőségeket az érkezőknek.

A helyiek lelkesedése nem egyértelmű. Balatonfüreden nemrég felhúztak egy szabadidő- és konferenciaközpontot a Horváth Mihály utcában, és az építkezéssel megcélzott Huray utcától 100 méterre található az előadóteremmel is rendelkező Vaszary Galéria. Az Anna Grand Hotel nagyterme alkalmas hangversenyek és színházi kamaraestek rendezésére, ahogy a Kisfaludy Színház előadóterme is. Kérdés, hogy el tud-e tartani Balatonfüred egy újabb hasonló intézményt?

(Forrás: index.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

More details
Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

More details
Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője