2025. július 11., péntek - Nóra, Lili

Archívum

Optimista a Praktiker ügyvezetője: a home office kedvez az eladásoknak

2021-02-23 558

A 2008-as pénzügyi válság után új, magyar tulajdonossal együtt tudta stabil növekedési pályára állítani a Praktikert a barkácsáruház örökké optimista és lendületes vezetője.

Értékesítőként kezdte, majd végig járta a céges ranglétrát Karl-Heinz Keth, a Praktiker Kft. német származású ügyvezető igazgatója, aki már 37. éve dolgozik a barkácsáruház kötelékében - ebből 22 éve Magyarországon ügyvezetőként. A német Praktiker 1997-es itthoni megjelenése óta eltelt időszakban az áruházlánc sokat megélt a kereskedelmi szektorra jellemző fellendülésekből és hullámvölgyekből.

Kedvező piaci helyzetben jelent meg a Praktiker Magyarországon több mint 20 évvel ezelőtt annak ellenére, hogy már négy versenytárs barkácsáruház is jelen volt a piacon. Piacra lépésekor tudatosan más stratégiát és értékajánlatot fogalmazott meg a többi áruházhoz képest – rendkívül széles szortimentet biztosítottak a vásárlóknak, a klasszikus barkácstermékeken túl bútorokat és háztartási termékeket is nagy választékban kínáltak. A kezdeti időszakban a cég jelentős növekedést tudott elérni e stratégiájának köszönhetően.

A vállalat első évtizedére jellemző dinamikus növekedés a 2008-as válság idején lassult le - 2008-ban még rekord árbevétellel zárták az évet, egy évvel később azonban már veszteséget termelt az áruházlánc. Ráadásul a válság idején a Praktiker akkori német anyacége is csődöt jelentett, ami a hazai Praktiker bankjait is óvatosságra ösztönözte, így nem tudtak külső finanszírozáshoz jutni.

Karl-Heinz Keth-ben ekkor született meg az elhatározás, hogy megmenti a magyar céget a csődhelyzettől.

Elmondása szerint rengeteget számított, hogy az idők során egy nagyon lojális és összetartó csapat alakult ki a Praktikernél, sokan már több évtizede dolgoztak az áruházláncban.

Radikális lépések sorozatát kellett megtennie. Összehívta a Praktiker 150 legfőbb beszállítóját, és ismertette az előttük álló választási lehetőséget: vagy holnap bezárják az áruházat, vagy ha továbbra is szállítanak nekik, akkor tíz év múlva is együtt dolgoznak majd. A Praktiker beszállítói kitartottak az áruházlánc mellett. A költségek lefaragása érdekében újratárgyalta az áruházak épületeihez kapcsolódó bérleti díjakat, volt olyan partner, akihez 4-5 alkalommal is visszament tárgyalni, amíg meg nem egyeztek.

Az ügyvezető ekkor külső finanszírozás bevonása céljából több bankot is felkeresett és prezentálta a Praktiker válságstratégiáját. A bankok azonban konzervatív hitelezési politikát folytattak, és a külső hitelforrás biztosításának egyik feltétele egy további befektető bevonása volt. A nehéz piaci helyzet miatt két versenytárs barkácsáruház ekkor már kivonulóban volt a magyar piacról, az iparági szereplők pedig tisztában voltak a Praktiker nehézségeivel, így mindenki arra számított, hogy ők is befejezik.

Az ügyvezetőt azonban ez nem zavarta: Karl-Heinz Keth optimistaként, annyira meggyőzően adta elő a potenciális befektetőnek a lehetőséget, míg végül Veres Tibor, a Wallis Csoport tulajdonosa igent mondott, de volt egy feltétele: Karl-Heinz Keth is részesedést vásárol a cégben.

A Wallis Csoportnak köszönhetően így vált tehát egy korábban erős német barkácsáruház-lánc márka 2016-ban magyar tulajdonúvá.

Innentől újból aranykor kezdődött. A Wallis Csoport megjelenését követően, az első évtizedhez hasonlóan, folyamatosan fejlődni tudott a barkácsáruház-lánc, az utóbbi négy évben kétszámjegyű éves növekedést sikerült elérniük.

A teljes cikk: Optimista a Praktiker ügyvezetője: a home office kedvez az eladásoknak

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Átalakulóban a tartalomfogyasztás és – terjesztés világa

Átalakulóban a tartalomfogyasztás és – terjesztés világa

More details
Több millió állásra pályázó személyes adatait kotyogta el a McDonalds HR-chatbotja

Több millió állásra pályázó személyes adatait kotyogta el a McDonalds HR-chatbotja

More details
Az Egri Bor Ünnepe, 2025. július 10-12.

Az Egri Bor Ünnepe, 2025. július 10-12.

More details
Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

More details
Bajai Halfőző Fesztivál, 2025. július 9-12.

Bajai Halfőző Fesztivál, 2025. július 9-12.

More details
Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2025. július 11-13.

Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2025. július 11-13.

More details
Országos Audi találkozó, 2025. július 11-12.

Országos Audi találkozó, 2025. július 11-12.

More details
Kékszalag Balatonfüred, 2025. július 10-12.

Kékszalag Balatonfüred, 2025. július 10-12.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője