2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Archívum

Nem vár a főváros a kormány aláírására: nélkülük is indulhat a Lánchíd felújítása

2021-01-21 905
Akkor is megkezdheti a Lánchíd felújítását a főváros, ha nincs megállapodás a kormánnyal. Már csak a vállalkozónak kell aláírni a szerződést és megindulhatnak a 2023-ig tartó hídfelújítási munkálatok.
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, eredményesen lezárult a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárás, az A-Híd Zrt. újíthatja fel nettó 18,8 milliárd forintért. A munkálatok viszont még nem kezdődtek el, mert a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa ugyan tavaly vállalata, hogy 6 milliárd forinttal támogatja a projektet, de az ő aláírásuk még nem érkezett meg.

Ennek ellenére a Fővárosi Önkormányzat már korábban is azt nyilatkozta, hogy elkötelezett a híd felújításában, ezért abban az esetben is biztosítja a felújításhoz szükséges teljes fedezetet, ha a támogatási szerződés aláírása elhúzódna. 

Wintermantel Zsolt, a BKK igazgatóságának tagja a 24.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy a munka megkezdését nem hátráltathatja az állami támogatásról szóló írásos dokumentum hiánya. Elmondása szerint ugyanis a főpolgármester egy személyben hozott döntésével az utolsó pillanatban elhárította ezt az akadályt: 

A hétfői napon Karácsony Gergely a rendkívüli jogrendben kapott felhatalmazásával élve a teljes kivitelezési összeget rendelkezésére bocsátotta a BKK-nak, módosítottuk a megvalósítási megállapodást, így a Lánchíd felújításának megkezdéséhez csupán az szükséges, hogy a nyertes vállalkozó aláírja a szerződést, felvonuljon és megkezdje a munkát.

A lapnak a BKK megerősítette, hogy a fővárosi önkormányzat a szükséges teljes összeg, azaz bruttó 26,75 milliárd forint biztosítására vállalt kötelezettséget. 

 

(Forrás: www.portfolio.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

More details
A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

More details
Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

More details
Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

More details
Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

More details
Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Ládapakoló humanoidok és gázszivárgást szimatoló robotkutyák

Ládapakoló humanoidok és gázszivárgást szimatoló robotkutyák

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője