2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Archívum

Így alakult át a magyar ingatlanpiac

2020-12-22 922

A 2020-as évről az év vége felé közeledve már elmondhatjuk, hogy semmi jóval nem kecsegtetett. Ez igaz mind az ingatlanpiac, mind az albérletpiac esetén is. Már a 2019-es évben egy természetesen lassuló tendenciát tapasztalhattunk meg hazai ingatlanárak esetén, a lakásárak visszaesése a 2020-as év történései által pedig tovább fokozódott.

Nagy visszaesés tapasztalható a lakáspiaci tranzakciók esetén

2013 óta először csökkent a használt lakáspiaci-forgalom hazánk ingatlanpiacán a 2019-es évben – olvasható a ksh.hu lakáspiaci- és lakásárindex jelentésében. Az előző évhez viszonyítva a tavalyi adatokat, a visszaesés mértéke 8%-ra tehető. Feltehetően több ok állhat a jelenség mögött: a lakásárak emelkedése, valamint a kereslet csökkenése. Emellett egyre több az új építésű társasházakban kínált lakások iránti kereslet, ezek esetén a tavalyi évben 5%-kal több tranzakció valósult meg, mint 2 évvel ezelőtt. 2019-ben a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 141 ezer használt lakás került eladásra a hazai lakáspiacon, az idei év első negyedévében a lakáspiaci tranzakciók száma ennek csak 12,1%-át érte el.

Jobban vonzzák a keresletet a vidéki városok, mint a megyeszékhelyek

A vidéki városokat tekintve a lakáspiaci tranzakciók esetén kismértékű bővülés volt tapasztalható. A koronavírus járvány következményeként jelentős számú lakást kereső vagy költözni kívánó ember menekült vidékre olcsóbb ingatlanárakat remélve.

Ezzel szemben a nagyobb városokban már visszaesést tapasztalhattunk az eladások tekintetében. A megyeszékhelyeken a visszaesés mértéke 12%-ra tehető. E tekintetben vizsgáltuk meg a megyeszékhelyeken eladásra kínált lakóingatlanok átlagos négyzetméter árait az októberi adatok szerint. A legdrágább vidéki városnak Debrecen számít, itt a lakóingatlanok kínálati ára átlagosan 490 ezer forint négyzetméterenként. Ezt követi a győri ingatlanpiac, ahol egy lakóingatlan négyzetméter ára átlagosan 467 ezer forint. A harmadik vidéki város Szeged, 445 ezer forintos négyzetméter árral, majd végül Pécs és Miskolc, 375 ezer, valamint 308 ezer forintos négyzetméter ár mellett.

 

foto3

A tranzakciók csökkentek, de az árak még mindig magasak a fővárosban

A lakáspiaci forgalom a budapesti adatok alapján 19%-kal esett vissza 2019-ben a 2018-as év statisztikáihoz képest. A visszaesés tükröződni látszik a lakások kínálati árának csökkenésében is. A családi házak iránt azonban mind vidéken, mind a fővárosban nőtt a kereslet, ami a kertes házak kínálati árát is növelte. Emellett az országos átlaghoz viszonyítva, a fővárosi árak még mindig az átlag felett vannak.

Az ingatlannet.hu októberi statisztikái szerint a fővárosban eladásra kínált családi házak átlagos négyzetméter ára 556 ezer forint, ez 5,6%-kal több, mint egy évvel ezelőtt. A téglalakások esetén a kínálati árak jelenleg átlagosan 830 ezer forintra tehetőek, ez a tavalyi év azonos időszakával megegyezik. A panellakások esetén volt tapasztalható 1,5%-os visszaesés a márciusban kitörő járvány következtében: októberben a panellakások négyzetméterét 567 ezer forintért kínálják eladásra a tulajdonosok.

foto4

Stagnálás várható hazánk ingatlanpiacán

Az idei ingatlanpiaci visszaesés az adatok alapján még nem mondható drasztikusnak, csupán 2020-ban a korábbinál sokkal lassabb ütemben folytatódott a lakásárak reálértelemben vett növekedése a Magyar Nemzeti Bank lakáspiaci előrejelzése szerint. A 2021-es évtől kezdve a szakemberek szerint a magyar ingatlanpiacon stagnálás várható.

(Ingatlannet.hu/ Üzleti Hírszerzés)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője