2026. június 9., kedd - Félix

Archívum

Magyarország tényleg kiűzi a Tescót, a Lidlt és az Aldit?

2020-12-10 1084
Nagy port kavart Lázár János terve, aki a Portfolio Csoport konferenciáján beszélt a multinacionális kiskereskedelmi vállalatok kiszorításáról. Hogy az országgal szembeni befektetői bizalomra milyen hatással lenne ez a lépés, azt mondani sem kell. Emellett azonban a magyar vásárlók sem biztos, hogy örülnének az új világnak.

A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésének tervével nincs semmi gond. Sőt, az ország természeti adottságait kihasználva ennél kevés jobb ötlettel lehet előállni. Ha az európai uniós forrásokat valóbban hatékonyabban és hasznosabban költenék el, akkor bizonyára Magyarország ma még erősebb mezőgazdasággal és élelmiszeriparral rendelkezne. Lázár János fő üzenete a hazai élelmiszeripar megerősítése mellett az volt, hogy a kormány jövőbeli tervei között szerepel a külföldi kiskereskedelmi láncok kiszorítása is, amihez nyíltan protekcionista politikát fognak folytatni. Ebben offenzívnek kell lenni, mert kell, hogy legyen magyar nemzeti kiskereskedelem, mondta Lázár János. Ahogy a kormánybiztos fogalmazott, ezt a piacot „uralnunk kell, a saját érdekünkben”.

A teljes cikk: Magyarország tényleg kiűzi a Tescót, a Lidlt és az Aldit?

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

More details
Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

More details
Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

More details
Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője