2026. május 20., szerda - Bernát, Felícia

Archívum

"Világklasszis" hackertámadás egy vezető kiberbiztonsági cég ellen

2020-12-10 849

A támadók kifejezetten a kormányzati szervek ellen felhasználható adatokra utaztak a FireEye elleni akciónál. A jelek szerint állami hátterű profi hackerek állnak a támadás mögött. Többen is Oroszországot sejtik a háttérben.

Az egyik meghatározó amerikai kiberbiztonsági vállalat, a FireEye, bejelentette, hogy nemrég „világklasszis” felkészültségű hackerek támadták meg. A cég úgy gondolja, hogy egy idegen állam által támogatott csoport állhat a támadás mögött.

Kormányzati adatokra utaztak

A FireEye vezérigazgatója, Kevin Mandia december 8-án jelentette be egy blogbejegyzésben, hogy a hackerek betörtek a cég szerveire és olyan szoftvereket loptak el, amelyekkel az ügyfelek biztonságát szokták tesztelni.

A támadók főleg olyan adatokat kerestek, amelyek egyes kormányzati ügyfelekkel kapcsolatosak” – írta Mandia, de nem nevezte meg az érintetteket. A cég azt nem hozta nyilvánosságra, hogy mikor történt a támadás, csak annyit árultak el, hogy az FBI-jal közösen nyomoznak az ügyben.

Matt Gorham, az FBI kiberbiztonsági részlegének igazgatóhelyettese azt mondta, hogy a hackerek „magas szintű kifinomultsága” állami háttérre utal. Szakértők szerint egy állami megrendelésre dolgozó hackercsapat képes rá, hogy úgy módosítsa az ellopott szoftvereket, hogy később azokat fel lehessen használni ipari és kormányzati célpontok ellen.

Vannak, akik az oroszokra gyanakszanak

A kiberbiztonsággal foglalkozó szakértők közül többen is Oroszországot sejtik a támadás hátterében, köztük a Rendition Infosec kiberbiztonsági vállalat elnöke.

„Úgy gondolom, hogy amit tudunk az akcióról, az ráillik egy orosz állami hátterű elkövetőre. Ha sikerült hozzáférni az ügyfelek adataihoz, ha nem, ez nagy győzelem Oroszországnak” – mondta Jake Williams.

A kaliforniai FireEye-nak az egész világon vannak céges és a kormányzati ügyfelei, akiknek védelmet biztosítanak a támadásokkal szemben. A cég az élen jár az állami hátterű hackercsoportok elleni nyomozásokban.

Kulcsszerepük volt abban is, hogy sikerült kideríteni, Oroszország állt több jelentős támadás, köztük a 2015-ös és 2016-os hackertámadás mögött is, ami az ukrán villamoshálózatot célozta.

Komoly kockázat, ha rossz kezekbe kerülnek az adatok

A cég igazgatója szerint a FireEye elleni támadást egy „olyan nemzet követte el, amelynek magas szintű offenzív képességei” van. A támadók olyan technológiát vetettek be, amely eddig ismeretlen volt, és úgy tűnik, kifejezetten a FireEye ellen fejlesztettek ki.

Ez a legsúlyosabb támadás, ami az amerikai kiberbiztonságot érte azóta, hogy 2016-ban hackerek feltöltötték a netre az Egyesült Államok információs hírszerző ügynökségének, az NSA-nak a hackeléshez használt szoftvereit.

Az Egyesült Államok úgy gondolja, hogy a 2016-ban nyilvánosságra került eszközöket később Észak-Korea és Oroszország is arra használta föl, hogy célpontokat támadjanak a világban.

(Forrás: www.szabadeuropa.hu)

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

More details
Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője