2025. február 13., csütörtök - Ella, Linda

Archívum

Erre figyeljünk a plázákban a Black Friday alatt. Több százezer forintot is spórolhatunk

2020-11-18 640

Akinek a most kezdődő ünnepi bevásárló időszakban lenne esedékes egy-egy komolyabb beszerzés, a hitelből történő vásárlás is megoldás lehet megfelelő mérlegelés és biztos jövedelem mellett. Ők több 100 ezer forintot is spórolhatnak, ha körültekintően választanak - derül ki a money.hu legújabb elemzéséből.

Beindultak a Fekete Péntek (Black Friday) akciók az online és hagyományos boltokban is, de az idei vásárlási szezon a koronavírus-járvány miatt jó eséllyel más lesz, mint a korábbiak. Az már az eddig megjelent adatokból is látszik, hogy a pandémia megtörte a kiskereskedelmi forgalom korábbi években látott egyenletes növekedését. A KSH adatai szerint tavalyelőtt például 7, a múlt évben pedig 6 százalékos volt a növekedés, az idei év első kilenc hónapjában azonban mindössze 0,5 százalékos volt a többlet éves szinten.

Az óvatosság abból látszik, hogy azoknál a termékeknél - például ruhák, cipők, műszaki cikkek, bútorok, számítástechnikai eszközök - csökkent a forgalom a tavalyi növekedés után, amelyek vásárlása halasztható. A válságidőszakokban ugyanis a lakosság egy része későbbre halasztja a vásárlást. Ugyanakkor akik a mostani vásárlási szezonban tervezték nagyobb eszközök beszerzését és megfelelő, hosszú távon is biztos a munkahelyük illetve a jövedelmük, azok kedvező személyi kölcsönök segítségével vásárolhatnak - derül ki a money.hu legfrissebb összefoglalójából.

Mire kell nagyon figyelni?

„Az akciószezonban megjelennek az áruhiteles ajánlatok is, de ezeket ajánlott óvatosan kezelni, hiába tűnnek első látásra kedvezőnek. Az áruhitelek hátránya, hogy csakis az adott termékre lehet elkölteni az összeget, ráadásul az adott kereskedőnél jó eséllyel csak egy vagy nagyon kevés áruhitel-konstrukcióból lehet választani. Ezzel szemben a személyi kölcsön összege bármire elkölthető és szinte az összes bank ajánlatából ki lehet választani a legkedvezőbbet” - mondta Németh-Simkó Judit, a money.hu kommunikációs vezetője.

A személyi kölcsönöknél az év végéig van érvényben az adósságvédelmi intézkedések között bevezetett thm-plafon. Ez csak december végéig érvényes, így a személyi kölcsönt igénylőknek a januártól érvényes thm-et kell leginkább figyelembe venniük, ez határozza majd meg a havi törlesztőrészletet.

A money.hu adatai szerint november közepén az 1,5 millió forintos, 5 éves futamidőre felvett személyi kölcsönök közül a legolcsóbbak havi törlesztőrészlete 30 ezer forint volt, összesen pedig 1,8 millió forintot kell visszafizetni a banknak. Azért fontos a kínálat alapos áttekintése, mert a legdrágább konstrukciók esetében a havi törlesztés már 37-38 ezer forint is lehet, így akár 2,2-2,3 millió forint, vagyis jóval több lesz a teljes visszafizetendő összeg.


(A teljes cikk: realista.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Február 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28    

Tartalom galéria

Komoly adatvédelmi és biztonsági aggályok a DeepSeek körül

Komoly adatvédelmi és biztonsági aggályok a DeepSeek körül

More details
Prémiumturizmus és természetvédelem egy helyen

Prémiumturizmus és természetvédelem egy helyen

More details
Magyarországon egyelőre nem jött be a boltbojkott

Magyarországon egyelőre nem jött be a boltbojkott

More details
Feszültségek az albérletpiacon

Feszültségek az albérletpiacon

More details
GreenTech Zalaegerszeg, 2025. május 22-23.

GreenTech Zalaegerszeg, 2025. május 22-23.

More details
Folk Fashion – Divat a folklór, 2025. február 13. – október 30.

Folk Fashion – Divat a folklór, 2025. február 13. – október 30.

More details
Európa legerősebb emberei mérkőznek meg egymással!

Európa legerősebb emberei mérkőznek meg egymással!

More details
Egy jó bértárgyalás már fél siker

Egy jó bértárgyalás már fél siker

More details
Az IKEA új mobil átvételi pontokat nyit Magyarországon

Az IKEA új mobil átvételi pontokat nyit Magyarországon

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője