2025. szeptember 13., szombat - Kornél

Archívum

Az eMAG zászlóshajó üzletet nyitott a Mammutban

2020-09-28 568

A hibrid kereskedelemre történő áttérés részeként, mely során a kereskedő mind online mind offline elérhető, az eMAG megnyitotta első 300 négyzetméteres bevásárlóközpontban lévő üzletét a NEPI Rockcastle tulajdonában lévő budapesti Mammutban.

Az eMAG új üzlete a Mammut I.- ben, rendelkezik egy többezer termék elhelyezésére alkalmas raktárral, valamint csomagátvételi pontként is üzemel majd az online megrendelések kézbesítésére.

7 évvel ez előtti piacra lépését követően az eMAG kizárólag online kereskedelmet folytatott. A vállalat első, 77 négyzetméteres üzletét nyáron nyitotta az Erzsébet körúton, mely nagy sikert aratott a vásárlók körében, eddig több, mint 6000 terméket adtak el, illetve át itt.

Az eMAG most a nagyobb alapterületű egységek iránt érdeklődik, ahol szélesebb termékskála felvonultatásával mégnagyobb bizalmat ébreszt a vásárlók körében, valamint egy szélesebb réteg számára teszi elérhetővé termékeit és ez által többen köteleződnek el a márka iránt.

Az eMAG magyarországi hybrid kereskedelmi modellre történő átállását sikerként könyvelhetjük el. A magyar vásárlók igénylik a közvetlen kapcsolatot és a személyre szabott tanácsadást. Ezért döntöttünk úgy, hogy zászlóshajó üzletünket a Mammutban nyitjuk meg, mely tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető, valamint elegendő parkolóhellyel is rendelkezik.

Az eMAG összesen több, mint 2 millió terméket kínál, melyek között a műszaki termékektől a szépségápolásig, valamint a mindennapi háztartási termékeken át, minden megtalálható. Mobilapplikációnk és üzleteink kényelmes vásárlási élményt biztosítanak olyan lehetőségekkel, mint a 30 napos ingyenes visszaküldés, vagy a háztól-házig garancia. Legyen szó hétköznapokról, munkáról vagy szórakozásról – fejlődésben tartunk” – mondta el Várkonyi Balázs az eMAG-tól.

Nagy örömmel tölt el, hogy ezekben a nehéz időkben egy olyan jelentős cég, mint az eMAG, a Mammutot választotta. Hiszünk benne, hogy a központ elhelyezkedése, a vonzó bérlői összetétel és a rugalmas kondíciók nagyban befolyásolták ezt a döntést. Az új üzlet szeptember 27-ig különleges nyitási ajánlatokkal várja új és visszatérő vásárlóit”

– tette hozzá Balla Erna, a NEPI Rockcastle magyarországi vagyongazdálkodási vezetője.

A Cushman & Wakefield a Mammut Bevásárló és Szórakoztató központ üzemeltetője.


A cikket a realista.hu oldalról szemléztük

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője