2025. szeptember 13., szombat - Kornél

Archívum

Ez sem lesz már a régi - Ezeket az otthonokat keresik az első hullám után a vásárlók

2020-09-21 490

A járvány első hulláma után is érződött már, hogy a home office miatt nagyobb szerepet kapnak az otthonaink és a hozzájuk kapcsolódó kinti területek, a kert, egy terasz, vagy egy erkély. Sőt, sokan vannak olyanok is, akik a belvárosi lakásukat már elcserélnék egy családi házra az agglomerációban, vagy akár egy vízparti üdülőre. Most a második hullámban vélhetően még többen lesznek, akik nagyobb térre, több kinti helyiségre és a természet közelségére vágynak majd. Ennek kapcsán, a lakhatási szokások megváltozását mérte fel 44 országban több mint 700 ügyfél megkérdezésével nyár végén a Knight Frank.

Egyértelműen látszik, hogy a járványhelyzettel párhuzamosan a mindennapokban jelentkező igények is megváltoztak, nincs ez másként a lakáskereséssel és vásárlással sem. Nemcsak más szempontok lettek fontosak az otthon kialakításában, elrendezésében, de a népszerű ingatlantípusokban is történtek átrendeződések. A belvárosi lakás és egy kijjebb eső családi ház közötti választásban egyre többen hajlanak az utóbbi felé, és ezért tenni is hajlandóak. A 44 országból megkérdezett válaszadók negyede, a járvány miatt nagyobb valószínűséggel költözne el a jelenlegi otthonából, közülük 40% más lakóingatlant keresne, de ugyanazon a környéken, 26% pedig más lakóingatlant keresne valahol az országban.

Ami talán még meglepőbb, hogy a költözni vágyók 34%-a még csak az adott országban sem maradna feltétlenül, a jó életminőség, a politikai stabilitás, a biztonságos valuta és kiváló oktatási intézmények miatt nekik egy külföldi költözés esetén az Egyesült Királyság, Spanyol-, és Franciaország volt a befutó. A kérdés már csak az, hogy milyen otthonra vágynak a járvány első hulláma után az otthonkeresők?

Családi ház, nagyobb tér és kert

A bezártság után nem meglepő módon az egyik legfőbb szempont, hogy a lakásvásárlók több térre vágynak, a megkérdezettek mintegy 45%-a mondta, hogy nagyobb valószínűséggel vásárolna most családi házat, mint a járvány megjelenése előtt, de vízparti otthonokat (40%) és a vidéki házakat (37%) is támogatták. A lakások iránti kereslet nagyrészt állandó maradt, a válaszadók 52%-a állította, hogy a lakáshoz való viszonyulása változatlan.

A teljes cikk: Ez sem lesz már a régi - Ezeket az otthonokat keresik az első hullám után a vásárlók

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője