2026. június 30., kedd - Pál

Archívum

Pénzügyi multitól a művészeti startup-ig

2020-08-26 516

Közelebb hozza a művészetet a fiatalokhoz egy családi vállalkozás

Soha nem késő váltani - derül ki Zborai Eszter történetéből, aki a számok világát hátrahagyva vetette bele magát a művészeti életbe. Férjével közösen vezetik startup-jukat, amivel magyar alkotókat támogatnak, miközben közelebb hozzák a művészetet a fiatalokhoz.

Zborai Eszter a közgázon végzett, így kezdetben pénzügyi területen próbált szerencsét. Első munkahelye “egy kőkemény, New York-i alapítású multi volt, ahol térd felett érő szoknyát sem lehetett felvenni” - meséli. “De nem volt kevésbé száraz a következő munkahelyem sem: csak arról szólt, hogyan lehet pénzt csinálni a tőzsdéből. Már az elején éreztem, én humánusabb területre vágyom” - mondja - “így az egyetem után rögtön elkezdtem képezni magam művészeti menedzser irányban.”

Egy idő után Eszter már galériában gyakornokoskodott, később művészeti menedzserként a Zeneakadémián is kipróbálhatta magát. Mindig is vonzotta a festmények világa, és maga is szerette szép képekkel dekorálni otthonát. Azt viszont fájlalta, hogy a képzőművészet inkább az idősebb, aukciókra járó emberekhez jut el.

Hogy ne piros pipaccsal díszítsük a falat

A fiataloknak jellemzően nincs pénze kortárs festményekkel díszíteni a falat, így maradnak az ikeás tömegképek vagy a fekete-fehér fotó a Brooklyn Bridge-ről. Így született meg Eszter fejében az Art Bridge, egy újfajta művészeti webáruház gondolata. Az Art Bridge oldalán fotók, grafikák és festmények között válogathatunk, amelyek a legjobb minőségű digitális nyomatként díszíthetik a szobáink falait. Az oldal ugyanakkor kereseti lehetőséget is biztosít a fiatal, magyar és kelet-európai művészeknek, akik minden eladásból részesednek.

“Ez egy nagyon friss, digitális, nemzetközi kezdeményezés” - mondja Eszter. “Néha megkérdezik tőlem, nem lenne-e jobb eredeti képekkel foglalkozni? Eleinte én is a magas művészetben gondolkodtam, de aztán megragadott, hogy ilyen módon mindezt a fiatalok számára is elérhetővé tehetem. Még akkor is, ha nekik esetleg nincs pénzük eredeti alkotásokat vásárolni.”

krea2

Baba mellett is élhetőbb munkanapok

Miután Eszter férjével, Ádámmal találkozott, az Art Bridge kettejük gondozásában családi startuppá alakult. Idő közben kisbabájuk is megszületett, aki most az oldallal együtt éppen 1 éves.

“Szerencsés vagyok, mert az én életemben hamar bekövetkezett a váltás. Sokan még több évig gyűrik magukat strapás munkakörökben. Mire a kisbabánk megérkezett, már jól elő volt készítve a terep az új életformánkhoz” - meséli az anyuka.

A munka nem kevesebb, mint azelőtt. A feladatok sem mondhatóak könnyűnek, hiszen egyszerre kell foglalkozni a honlappal, a művészekkel, a technikával és a nyomtatással is. Mindez azonban összeegyeztethető a gyerekneveléssel.

“A szokványos munkahelyeken anyaként olyan kompromisszumokat kell megkötni, ami sokszor gyötrelmes: nem lehetsz beteg, minden meetingen ott kell lenned. Az én korosztályomban úgy látom, aki tudott, az kilépett a mókuskerékből: valamilyen humánusabb megélhetést alakított ki magának, ami több időt enged a gyerekével tölteni” - zárja Eszter.

(Üzleti Hírszerzés)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

More details
Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője