2026. március 20., péntek - Klaudia

Archívum

Mentőövre várnak a rendezvényszervezők

2020-08-24 253

A zenészeknek megítélt támogatási rendszerhez hasonló megoldás bevezetéséért lobbizik az üzleti rendezvényszervezőket és szolgáltatókat tömörítő legnagyobb szakmai szervezet. Ötvenmilliárd forintos alap létrehozását kéri a rendezvényszervezői szakma a kormánytól a szektort sújtó bevételkiesés és likviditási problémák kezelésére – erről a Magyarországi Rendezvényszervezők Szövetségének (Maresz) elnöke beszélt a Világgazdaságnak.

Ganczer Gábor – aki a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója is – elmondta, hogy

a lobbianyagot eljuttatták az illetékesekhez, ebben a zenészeknek már megítélt támogatási rendszerhez hasonló megoldást javasolnak.

Rámutatott, hogy az ágazat évi 1000 milliárd forinttal járul hozzá az ország GDP-jéhez.

A segélyalap vissza nem térítendő, szabad felhasználású forrásként jelenne meg, amelyre bizonyos feltételek mellett pályázhatnának az érintett cégek.

Az egyik paraméter a legalább három lezárt üzleti év, illetve azt is kikötöttük, hogy a mentőöv azoknak a vállalkozásoknak járjon, amelyeknél az idei második negyedéves árbevétel-kiesés eléri vagy meghaladja az 50 százalékos mértéket

– emelte ki.

A Maresz ezenfelül a rendezvényszervezőket, valamint a kapcsolódó háttérszakmát megcélzó munkahelymegtartó bértámogatási program bevezetését is indítványozta.

Ennek lényege, hogy a szektor munkavállalóinak bérét hat hónapon át 200 ezer forinttal egészítsék ki a központi büdzséből. Azoknak a cégeknek, amelyek részesülnének az állami támogatásból, vállalniuk kellene, hogy megtartják a munkaerőt.

Erre azért van égető szükség, mert a rendezvényszervezőknél durva elbocsátási hullám indulhat meg. A Maresz július végén 60 cég körében végzett adatgyűjtést.

Ebből az látszik, hogy az idei rendezvények mintegy 80 százalékát már lemondták, és a megrendelések kevesebb mint 30 százalékát foglalták át az őszi időszakra vagy 2021-re.

A válaszadók többsége 80 százalék fölötti forgalom-visszaeséssel számol. A 61,5 százalékuknál már voltak elbocsátások, és csaknem kétharmaduk nyilatkozott úgy, hogy további leépítések várhatók, akár 50 százalék fölötti mértékben.

A teljes cikk: Mentőövre várnak a rendezvényszervezők

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Célkeresztben a LinkedIn: az üzleti kapcsolatépítés kockázattá válhat

Célkeresztben a LinkedIn: az üzleti kapcsolatépítés kockázattá válhat

More details
Szellemi tulajdon védelem új szinten: szigorított a CATL is biztonsági protokolljain

Szellemi tulajdon védelem új szinten: szigorított a CATL is biztonsági protokolljain

More details
Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan

Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken

Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője