2025. szeptember 13., szombat - Kornél

Archívum

Megindult a kilábalás az építőiparban, de a vírus még velünk él

2020-08-13 428

Az építőipari termelés volumene júniusban a nyers adatok szerint 15,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi, magas bázistól - közölte a KSH. Elemzők szerint az építőiparban megindult a kilábalás, de továbbra is jelen van a bizonytalanság a koronavírus várható második hulláma miatt.

Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent, az épületeké 14,2 százalékkal, az egyéb építményeké 17,5 százalékkal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése a májusihoz mérten 6,2 százalékkal emelkedett. A koronavírus okozta járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása júniusban az építőipar egészére nézve jelentős volt, kommentálta az adatokat a KSH.

Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató makogazdasági elemzője szerint megindult a kilábalás az építőiparban, ugyanakkor a tavalyi magas bázistól még így is jelentősen elmaradt az ágazat teljesítménye. Kedvezőtlennek nevezte, hogy a szerződésállomány továbbra is érdemben elmarad a tavalyi szinttől, amely lassú talpra állást vetít előre.

Az ágazati kilátások egyik kulcskérdése, hogy lesz-e második hullám, amely jelentős bizonytalanságot visz a vállalati beruházási döntésekbe, ezáltal további projekteket halaszthatnak vagy függeszthetnek fel a cégek. A következő időszakban kiemelten fontos lehet a bizalom és a kereslet helyreállítása az ágazatban, amelyhez hozzájárulhat a rozsdaövezetekre vonatkozó kedvezményes áfakulcs, illetve a kormányzat beruházásösztönző programjai.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője kommentárjában kiemelte, hogy más iparágakhoz képest a koronavírus miatt tavasztól életbe lépett korlátozások az építőipart alapvetően kevésbé érintették, a visszaesés mértéke a több ágazattal összehasonlítva továbbra sem drámai.

A Tarékbank vezető elemzője szerint a rendelésállományok alapján továbbra sem látszik érdemi probléma, az épületeknél továbbra is nő az állomány, csökkenés az egyéb építményeknél látszik az uniós források kifutásával párhuzamosan. Ebben az alágazatban a kormány gazdaságélénkítési céllal új beruházásokat indíthat a kereslet stabilizálása érdekében - hangsúlyozta.

Horváth András szerint, ha hosszabb távon nem történik meg a várakozásoknak megfelelő, V-alakú gyors helyreállás, akkor keresleti oldalról érheti majd negatív hatás az építőipart a vásárlóerő elhúzódó csökkenése miatt, ami elsősorban a lakásberuházásokat, a magánépítkezéseket és a felújításokat húzhatja vissza. A jelentősebb volument képviselő üzleti és ipari célú beruházások az eredeti menetrend szerint zajlanak, és hosszan elhúzódó válság nélkül ebben nem is várható szerinte érdemi változás.

A koronavírus-járvány ellenére az építőipar jól teljesít ötéves összehasonlításban, valamint uniós és regionális összevetésben is - tette hozzá Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára  egy sajtótájékoztatón. Az építőipari termelés júniusi csökkenése Magyarországon kisebb mértékű, 15,7 százalékot tett ki, mint a koronavírus-járvány hazai tetőzésének hónapjában, májusban, amikor 18,5 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest.


(A teljes cikk: www.realista.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője