2025. december 23., kedd - Viktória

Versenypiaci hírek

Fertőz a koronavírus: magyar cégek tízezrei dőlhetnek be heteken belül, százezrek állása került veszélybe

2020-03-24 380

Egy 30 ezres magyarországi cégmintát vizsgálva az derült ki, hogy a cégek negyedének alig egy hónapra elegendő likviditási tartaléka van a bérköltségek kifizetésére, további 43%-uknak pedig csak 3 hónapra elegendő ez – derül ki a Via Credit elemzéséből. Az anyag arra mutat rá, hogy a legnagyobb veszélyben a kisvállalkozások vannak és ha a vizsgálatot a teljes magyar céges körre kiterjesztenénk, jó eséllyel azt mondhatnánk, hogy sok tízezer cég sok százezer munkavállalója van most nagy veszélyben.

Miközben a kormány a maga tempójában halad a gazdaságújraindító intézkedéseivel, a most közölt felmérés alapján még inkább érthető, hogy egyre több gazdasági szakember hívja fel a figyelmet arra, hogy a súlyos helyzetben az államnak azonnal kell cselekednie.

Mennyi bérre van pénz?

A válságállóságot elsőként az alapján vizsgálta a Via Credit, hogy a beszámoló adatai szerinti havi átlagos bérköltségekre (járulékkal együtt) hány havi fedezetet ad a cégek pénzeszközállománya, azaz bevétel és egyéb költség nélkül hány havi bért tudnak kifizetni a vállalatok, ha nincs más bevételük, de kiadásuk sem.

„A teljes 30 ezres mintán azt látjuk, hogy a vállalatok átlagosan 55 főt alkalmaznak, így összesen 1,67 millió embernek adtak munkát. Havonta 312 ezer Ft-ot költöttek egy főre, bérekre és járulékokra. A cégek felének (15 ezer) van négy havi bér kifizetésre elegendő tartalék, feltételezve, hogy más költségük és bevételük sincs ebben az időszakban.

A cégek negyedének (7 500) pedig alig egy hónapra elegendő a likviditása

-mondta Papadimitropulosz Alex, a Via Credit pályázati tanácsadó ügyvezető igazgatója.

A Via Credit ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ez egy elméleti érték, mert nem feltételezhető, hogy a cégeknek ne lenne egyéb felmerülő kiadása és bevétele, hitelkerete – a kritikus iparágat leszámítva, ahol ténylegesen előfordulhat a bevételek teljes elmaradása. A 30 ezer cégből kb. 13 ezer (43%-uk) az, melyeknek 3 hónapra elegendő a tartaléka. Számos kérdőjelet vet fel, hogy ki mire költi a tartalékokat, a bérek fedezetére használ-e vajon hitelkeretet.

Persze messzemenő következtetéseket nem tudunk levonni, hiszen nem tudjuk a költségszerkezetet, valamint azt, hogy a COVID-19 járványból kifolyólag melyik vállalat bevétele hogyan változik.

Ki van a legnagyobb veszélyben?

A vizsgált mintán különböző csoportosítások szerint vizsgálta a Via Credit, hogy melyik csoportok lehetnek különösen veszélyeztetettek. Az elfogadott tény, hogy a vállalkozások egy részre komoly bajban lesz – de nagy valószínűséggel e vállalkozások egy része a válság nélkül is problémákba ütközött volna.

Számosságát tekintve a kisvállalatok vannak a legtöbben, közel 24 ezren. Iparági besorolás nélkül ezek fele 4 havi tartalékkal rendelkezik, de negyedüknek már nincs csak 40 napra tartaléka. 40 százalékuknak pedig 3 hónapnál kevesebb a tartaléka. A kisvállalati méretet ketté bontva 10-25 és 25-50 fő közötti részre tapasztalható, hogy ahol kevesebben dolgoznak, azok a vállalatok jobban állnak.

A középvállalatok - 5 ezer cég a vizsgálat alapján – fele részben rendelkeznek legalább 3 havi tartalékkal. Ugyan mérsékelten rosszabbul állnak, mint a kisvállalatok, de profibb a menedzsmentjük, hitelképesebb mutatókkal rendelkeznek, illetve valószínűleg diverzifikált az ügyfélkörük, így a működési kockázatuk alacsonyabb.

Az 1 300 nagyvállalat mutatója a leggyengébb, náluk a 2 havi tartalék sem jön össze átlagban. A nagyvállalatok több mint fele nem rendelkezik három havi tartalékkal, jelentős részük multinacionális vállalat, ahol a működésre az a jellemző, hogy az anyavállalat pont annyi pénzt tart a számlán, amennyi szükséges. Ugyanakkor fontos hozzátenni, hogy a multinacionális vállalatoknál az anyavállalat bármikor tud pénzt elhelyezni, ahogyan egy állami cégnél sem a bankszámlán lévő pillanatnyi egyenleg alapján hozna bárki döntést.

A teljes cikk: Fertőz a koronavírus: magyar cégek tízezrei dőlhetnek be heteken belül, százezrek állása került veszélybe

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

More details
A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője