2026. július 2., csütörtök - Ottó

Versenypiaci hírek

Így változtatja meg hamarosan a mindennapjainkat az azonnali fizetési rendszer Magyarországon

2020-02-06 493

Március másodikán indul Magyarországon az azonnali fizetési rendszer, ami lényegében azt jelenti, hogy minden forintos, belföldi, 10 millió forint alatti utalás 5 másodpercen belül teljesülni fog. Az utalás lebonyolítása is egyszerűbb lesz, hiszen lehet majd e-mail cím vagy telefonszám megadásával is utalni, illetve fizetési kérelmet is lehet küldeni majd a legtöbb banknál. 

Bár a kényelmi előnyök egyértelműek, az AFR számos újfajta biztonsági kockázatot is jelenthet – derült ki az Erste Bank mai sajtótájékoztatóján. 

Schreiber Réka, az Erste Központi Operációjának vezetője az azonnali fizetési rendszerről elmondta, hogy az országon belüli, forintos tranzakciók esetén 5 másodpercre csökken a jóváírás ideje a korábbi 4 óráról, ráadásul hétvégén, ünnepnapokon is üzemel majd a rendszer. 10 millió forint alatt minden tranzakcióra, automatikusan minden bank ezt fogja használni. 10 millió forint feletti összegeknél a mostani, klasszikus rendszer szerint zajlik majd a fizetés.

Technikai oldalról újdonság, hogy a kedvezményezetten kívül a tranzakciót indító is értesítést kap, ha megtörtént a jóváírás. Ezen kívül minden banknak nyújtania kell az ügyfeleknek úgynevezett másodlagos azonosítókat, ami többek közt a telefonszám, e-mail cím és adóazonosító is lehet, vállalatnál pedig adószám. Így tehát tudunk például egy e-mail cím megadásával is pénzt küldeni. Ezt a GIRO párosítja össze a bankszámla számmal, ahova az utalás történik. A másodlagos azonosítót a netbankon keresztül kell regisztrálni, automatikusan nem kerül bevezetésre másodlagos azonosítóként egy banknak megadott telefonszám. Évente egyszer kapnak majd az ügyfelek felhívást, hogy regisztráltak egy másodlagos azonosítót, és hogy kívánják-e tovább használni. Egy azonosítót csak egy számlaszámhoz lehet rendelni.

Fizetési kérelmet is lehet majd küldeni, mellyel a kedvezményezett jelzi a fizető fél felé, hogy pénzösszeget vár tőle. Ez nem kötelező elem, a bankok készültségi szintje ezért elég eltérő. Az Erste még teszteli a fizetési kérelmek rendszerét, az azonnali fizetési rendszer indulása után a lehető leghamarabb el akarnak indulni ezzel a szolgáltatással, legalább bankon belül.

Bek-Balla László, az Erste Digitális Csatornák és Contact Center vezetője elmondta, hogy jellemzően kisebb tételek utalása esetén használják majd a másodlagos azonosítót, például kiváló eszköz lesz arra, hogy egy ebéd költségeit megosszuk. A szakember elmondta: a fizetési kérelmeket például a közműszolgáltatók is el tudják küldeni az ügyfélnek, ha elmaradásuk van, viszont ennek teljesítéséről az ügyfél dönt. A fizetési kérelem 30 napig érvényes. Újságírói kérdésre a szakember elmondta: csak az Ersténél többmilliád forint volt az azonnali fizetési rendszer felállítása.

Bek-Balla László elmondta azt is, hogy QR-kód beolvasásával is lehet majd utalást indítani. Az azonnali fizetési rendszer használatához nem kell terminál, ez segítheti például azokat a mikrokereskedőket a készpénzmentesítésben, akik kerülik ezeket az eszközöket. A kereskedő megteheti egyszerűen azt, hogy kinyomtat egy QR-kódot egy A4-es lapra és ezt beolvasva tudunk fizetni.

A Portfolio kérdésére Schreiber Réka elmondta, hogy előfordulhatnak csalások is a fizetési kérelmekkel, ezért a rendszer használata tudatosságot kíván, az elővigyázatosság és a körültekintés persze a korábbi rendszer használatakor is hasonlóan fontos volt. Sajátos kockázat lehet, hogy az utalások azonnalisága miatt a bankok kevésbé tudják hatékonyan „megfogni” a „félrement” utalásokat; míg a mostani rendszerben egy órán belül a bank még le tud állítani egy ilyen tranzakciót, az AFR miatt pár percen belül már 5-6 bankon túl lehet a pénz. Schreiber megemlítette a PSD2-t, ami segítheti a bankokat a hatékonyabb csalásmegelőzésben.

Az azonnali utalások díja terv szerint nem lesz magasabb a jelenlegi utalási díjaknál.  

(Forrás: www.portfolio.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője