2026. július 3., péntek - Kornél

Versenypiaci hírek

További fejlesztés előtt a Science Park

2020-01-17 728

A Pécsi Tudományegyetem tudásbázisán megvalósítandó, kormányzati projekt formálódik még, biztató azonban, hogy a kabinet 300 milliárd forintos beruházásokról beszél országosan.

Az Orbán-kormány döntésének értelmében nyolc helyen, köztük hat vidéki helyszínen hoznának létre innovációs parkokat, az egyik pedig Pécs lenne.

A teljes programra 300 milliárd forintot szánnak.

Palkovics László technológiai és innovációs miniszter szerint földrajzilag kiegyenlített megoszlásban a helyi erősségekre építő, kiemelt tudomány­ágakra, ipari ágazatokra fókuszáló Science Parkokat hoznak létre, a meglévő egyetemi bázisokra alapozva.

Páva Zsolt, Pécs előző fideszes polgármestere már korábban beszélt a programról, akkor a jelenleg magánkézben lévő volt Áper-laktanya területe került szóba, mint a beruházás lehetségese helyszíne.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kommunikációs főosztálya egyelőre csak annyit közölt, a kabinet célja a stabil üzleti környezet kialakítása, vállalkozóbarát intézményrendszer létrehozása és a gyorsan növekvő vállalatok támogatása a nemzetközi versenyben való sikeres helytállásban.

Ennek érdekében a kormány döntött a Tudományos és Innovációs, Technológiai, illetve Ipari Park hálózat kiépítésének koncepciójáról, aminek része egy háromszintű hálózati struktúra kialakítása, amely a helyi innovációra, technológiára és az ipari környezetre épül. A Tudományos és Innovációs Parkok (Science Parkok) koncepcióinak feldolgozása és szabályozásának kidolgozása folyamatban van – tette hozzá a minisztérium.


Biztos háttér

A park egyébként nagyobb nemzetközi vállalatoknak, de helyi kis- és középvállalkozásoknak, kutatócégeknek is otthont adna. Az elsődleges szempont nem a gyártás, hanem új fejlesztések, találmányok, megoldások létrehozása, megalkotása lenne a közös együttműködések, munkák alapján. Mindehhez a tudományos hátteret a pécsi egyetem biztosíthatná magasan kvalifikált kutatóival, munkatársaival, akik a szellemi tőkét biztosítanák hozzáadott értékként.

(Forrás: bama.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details