2026. július 2., csütörtök - Ottó

Versenypiaci hírek

Elkészült az 500 legnagyobb magyar cég listája

2019-11-06 2208

Energiaipari cégek és autógyárak állnak a HVG Top 500 listájának élén. Ahogy egy évvel korábban, úgy most is a Mol a legnagyobb árbevételű magyar cég. A HVG idén is elkészítette a legnagyobb vállalatok Top 500-as listáját a 2018-as árbevételek alapján, ezen az első 5 helyezett pontosan ugyanaz az öt cég, ugyanabban a sorrendben, mint tavaly.

A listán szereplő cégek bevétele egy év alatt 5 ezer milliárd forinttal nőtt, de ebből 1,5 ezer milliárdot csak a tíz, olajjal és gázzal kereskedő vállalat hozott össze, nagyrészt az olaj drágulása miatt.

A Mol nem csak első maradt, hanem ez lett a cég, amelynek a bevétele a legnagyobbat nőtt, bő 1000 milliárd forinttal. A második legnagyobb, 388 milliárd forintos ugrás az MVM-é. A két legnagyobb vesztes az amerikai holdingközpont döntése alapján 329 milliárd forint mínuszt elkönyvelő GE Hungary Kft., valamint a 88 milliárdos mínusszal záró Teva Gyógyszertár Zrt.

A tíz legnagyobb árbevételű magyar cég

1. (egy éve 1.) Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
2. (2.) Audi Hungaria Zrt.
3. (3.) MVM Magyar Villamos Művek Zrt.
4. (4.) Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.
5. (5.) Flextronics International Kft.
6. (7.) Wizz Air Hungary Zrt.
7. (17.) Magyar Földgázkereskedő Zrt.
8. (6.) Samsung Electronics Magyar Zrt.
9. (10.) Magyar Telekom Távközlési Nyrt.
10. (8.) Magyar Suzuki Zrt.

  
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Forrás: www.hvg.hu
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője