2026. május 23., szombat - Dezső

Versenypiaci hírek

Szakemberhiány korlátozza a mesterséges intelligencia terjedését

2019-10-11 743

Meghatározó szerepet kap a mesterséges intelligencia (MI) a vállalatok jövőbeni sikerében világszerte – mutat rá az EY friss kutatása. Az intelligens megoldások, mint például a mobilasszisztensek vagy az ügyfélszolgálati chatbotok jelentősen javíthatják a felhasználói élményt. A hazai cégeknél azonban még csak kezdeti fázisban van az első MI-n alapuló szolgáltatások bevezetése.

Az üzleti döntéshozók többsége az Egyesült Államokban már felismerte a mesterséges intelligencia jelentőségét. Tízből nyolc menedzser szerint ennek a technológiai megoldásnak kiemelt szerepe lesz vállalatuk sikerességében – derül ki az EY 500 amerikai felsővezetővel készült felméréséből. Közel kétharmaduk (62%) úgy véli, az MI nagymértékben hozzájárul majd a cég hatékonyabb működéséhez, a versenyképesség megőrzéséhez, sőt az ügyfelek jobb megértéséhez is.

Minden második megkérdezett (55%) szerint a technológia jelentős hatással lesz a társaság költségeinek csökkentésére, valamint a bevétel növekedésére is.

A mesterséges intelligencia ugyanis többek között olyan alkalmazások elterjedését is elősegíti, mint az ügyfelekkel való gördülékenyebb kapcsolattartást biztosító chatbotok vagy a fogyasztói igények elemzését és előrejelzését elvégző szoftverek, de megteremtik az önvezető járművek technikai hátterét is.

A vállalati felsővezetők az MI üzleti felhasználásában mégis komoly korlátokat látnak. Szinte minden harmadik (31%) válaszadó kifejtette, hogy az új megoldások bevezetésének akadályai vannak, amely a képzett szakemberek hiányára vezethető vissza.

Milyen területen érdemes bevezetni a mesterséges intelligenciát, milyen céllal és elvárásokkal? A legtöbb hazai vállalat most találkozik ezekkel a kérdésekkel és a kezdeti lépéseket kell megtenniük. Ezt követik majd azok a nagyobb fejlesztések, amelyek jelentősen felgyorsíthatják fejlődésük ütemét

– mondta Zala Mihály, az EY kibervédelmi tanácsadásért felelős vezetője. A szakértő hozzátette, hogy az első, stratégiai lépésekben érdemes tanácsadókhoz fordulni, akik nemzetközi hátterük és tapasztalatuk útján biztosítani tudják a technológia hatékony bevezetését.

Az EY tapasztalata szerint Magyarországon ugyanis sok cégvezető attól tart, hogy nem tudja hatékonyan felkészíteni szervezetét a változásra. Ez gyakran alapul korábbi, elakadt projekteken vagy az új technológiával kapcsolatos tapasztalat hiányán.

Az újításoknak mindig két fontos, egymáshoz kapcsolódó része van: a technikai változás és az érintett emberekre való hatás. A fejlesztések esetében ezeket a szempontokat érdemes együtt, párhuzamosan kezelni. Ezáltal biztosítható az MI bevezetése, ami a társaság pénzügyi eredményeire is kedvezően fog hatni

– hangsúlyozta Zala Mihály.

Forrás: novekedes.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9–13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9–13.

More details

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője