2026. július 2., csütörtök - Ottó

Versenypiaci hírek

A rászorulók, a kiszolgáltatottak igénylik a készpénzt

2019-08-12 458

Még Svédországban is többségben vannak azok, akik szerint alternatív fizetési rendszerként meg kellene tartani a készpénzt. Nem csak napsütéses, jövőillatú olvasata van a rohamléptekkel a digitális fizetésekre áttérő svédországi trendeknek. A Finextrán megjelent blogbejegyzés egy idei májusi, a készpénzkezelők európai szervezetének éves gyűlésén elhangzott statisztikát idéz fel. Eszerint 2010-ben 40 százalékot kitevő készpénzforgalom 2016-ra 15 százalékosra esett vissza.

Azt is figyelembe kell venni, hogy a svédek 29 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szüksége van a készpénzre a mindennapi élethez. 68 százalék pedig szeretné, ha fizetési alternatívaként megmaradna a készpénz. A kérdéskört vizsgáló parlamenti bizottság javasolta, hogy a nagy bankokat kötelezzék a készpénzforgalom fennartására, illetve, hogy a Riksbank szerepét meg kell vizsgálni ebben a folyamatban.

A készpénzre igényt tartók között sokan vidékiek, nyugdíjasok vagy más ok miatt vannak kiszolgáltatott helyzetben. Ők nem érik be azzal, hogy a kereskedelmi bankok közlik velük, hogy haladni kell a korral.

Cecilia Skingsley, a Riksbank vezetőhelyettese szerint most kell kitalálni a készpénzes infrastruktúra életben tartásának kereteit. Ha egyszer túl alacsonyra csökken a készpénzforgalom, akkor utólag nehéz lesz visszaépíteni ezt az infrastruktúrát már.

(Forrás: fintechradar.hu)

 
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője