2026. június 8., hétfő - Medárd

Versenypiaci hírek

TikTok-háború: mi áll Trump tiltása mögött?

2020-08-07 525

Bár a TikTok fiatalokra való destruktív hatása is megér egy misét, az amerikai kormányzat nemzetbiztonsági okokból vette célkeresztbe a közösségimédia-platformot. Az oldal kínai cég lévén súlyos adatvédelmi és hírszerzési kockázatot jelent. Kína és az Egyesült Államok a koronavírus-járvány, a kereskedelmi harc és a diplomáciai csiki-csuki után megint a „big tech” miatt rúgja össze a port. 

A TikTok nevű közösségimédia-platform (kínai nevén Douyin) 200 napos fejlesztés után robbant be a világpiacra, ahol más hasonló applikációkat magába olvasztva hamar az élre tört. Egy év alatt napi egymilliós megtekintésszámot hozott (most már egymilliárd fölött járunk), ám ezzel együtt jókora politikai vihart is kavart.

India egy hónapja, 59 másik kínai applikációval együtt betiltotta az alkalmazást (ami ezáltal elveszítette legnagyobb piacát), a napokban pedig az amerikai Szenátus fogadott el egy törvényt, ami kormányzati készülékeken tiltja a program használatát (követve a hadsereg már korábban bevezetett korlátozását). Az Amazon is arra utasította dolgozóit, hogy az információs rés elkerülése végett töröljék az alkalmazást azon eszközeikről, amelyről munkahelyi levelezést is folytatnak. Donald Trump közben országszintű háborút indított a kínai érdekeltségű oldal ellen, így a teljes tiltás már csak idő kérdése.

MINDEN VIDEÓ KÍNÁBA VEZET

A TikTokot fejlesztő cég, a ByteDance egy pekingi központú kínai internettechnológiai multi, amely több szálon is kötődik a Kínai Kommunista Párthoz. Együttműködtek például abban, hogy a felületről eltűnjenek Tibetről és a muzulmán ujgurok deportálásáról szóló tartalmak. Akárcsak a legtöbb kínai vállalat, ha nem is állami tulajdonú, a vezetés részét képezi egy belső pártbizottság, amely Hszi Csin-ping és a KKP irányelveit hivatott érvényesíteni a cégben.

A teljes cikk: TikTok-háború: mi áll Trump tiltása mögött?

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

More details
Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

More details
Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

More details
Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője