2026. február 26., csütörtök - Edina

Versenypiaci hírek

Válságkezelés az autógyárak árnyékában

2020-07-10 379

Komoly következményekkel járt a koronavírus miatti leállás, amelyhez hasonlót még a 2008-as gazdasági világválság idején sem tapasztalt a járműipar. A COVID-19 nem várt kihívások elé állította az autógyárak beszállítóit is; fennmaradásuk érdekében gyorsan alkalmazkodniuk kellett az új helyzethez. Már megkezdődött a fellendülés, igaz a cégek teljes kapacitásának visszaállásáig még hosszú hónapokat kell várni.

Márciusban hetekre elcsendesedtek a hazai multinacionális autóipari cégek gyártósorai. A Mercedes-Benz kecskeméti telephelyén a szentgotthárdi Opel-gyárral együtt március 17-én szakították meg a termelést, míg a győri Audi Hungária Zrt. valamint az esztergomi Suzuki március 23-án állította le a gyártást. A leállás a magyarországi beszállítók tevékenységére is nagy hatással volt.

„Ügyfeleink több mint fele közvetlen beszállítója autóipari multi cégeknek. Április közepéig befutottak a szokásos megrendelések, a húsvét utáni időszakban azonban jelentős csökkenést tapasztaltunk. Több hazai és külföldi partner cégünk bezárt, akadozott az anyagellátás, a megrendelők részéről kisebbek lettek az igények. 50% körüli kapacitást tudtunk tartani" – mondta Hertelendi Gábor, a győri Plasmatech Kft. tulajdonos - ügyvezető igazgatója, majd hozzátette, az autóipari cégek újraindulása után soha nem látott mennyiségű ajánlatkéréssel keresték meg őket, mondhatni rohamszerűen, május második felétől június elejéig.

A válságkezelés lépései

A megváltozott körülmények gyors reakciót és új folyamatok bevezetését tették indokolttá. Számos cég arra kényszerült, hogy határozatlan időre bezárjon, vagy csak heti 4 napon, napi 4 órában tudta folytatni működését. A számítógéppel dolgozók home office-ba vonultak, a vállalatok minimálisra csökkentették a kiadásokat és elhalasztották a tervezett beruházásokat, tudtuk meg Hertelendi Gábortól.

„Kihívást jelentett a cégünknél, hogyan tudjuk kezelni ezt a váratlan helyzetet. Próbáltunk alkalmazkodni, de nem zártunk be, 100%-os nyitvatartási idővel, stabilan dolgoztunk, és dolgozunk azóta is. Nem vásároltunk új anyagokat, a meglévő, több száz tonnányi raktárkészletünknek köszönhetően gond nélkül teljesíteni tudtuk a megrendeléseket. Sajnos meg kellett válnunk a dolgozóink egy részétől, akik pedig maradtak, olyan poszton is besegítettek, ami eredetileg nem az övék."

Tanulságok a jövőre nézve

Hertelendi Gábor szerint fontos, hogy tanulni tudjunk a koronavírus következményeiből. A szakember szerint olyan megoldásokban kell gondolkodni, amelyek nem veszélyeztetik az adott cég szolgáltatásainak flexibilitását. Esetükben a raktárkészlet optimalizálása és a beszállítók rugalmasságára való támaszkodás egyaránt kulcsfontosságú lesz a jövőben. Más marketing és értékesítési stratégia kialakítása szükséges, emellett a jó munkaszervezés és a maximális fegyelem is elengedhetetlen.

„Nehéz lenne becslésbe bocsátkozni, de merem remélni, hogy lassacskán megyünk vissza felfelé, ami a megrendeléseket illeti. A második hullámról régen beszélnek, és sajnos nem tudni, hogy pontosan mire számíthatunk. Ha hasonló hatást fog kiváltani, mint a márciusi, abból nagy baj lehet. Ha viszont kicsit konszolidáltabban fog lezajlani, akkor őszre tényleg jó szintet érhetünk el. Mi az utóbbira próbálunk koncentrálni, bízunk a legjobbakban."


A Plasmatech Kft-ről:

A győri telephelyű Plasmatech Kft. tevékenységi körébe tartozik a CNC lángvágás, a lézervágás és élhajlítás, illetve a hegesztett szerkezet-gyártás és a szemcseszórással végzett felülettisztítás. A különleges lemezáru-készlettel rendelkező vállalat egyedi igények kiszolgálására is képes, és megbízható partnerei révén az ország bármely területére megszervezi a kiszállítást. A Plasmatech Kft. jelenleg is zavartalanul működik, és stabilan biztosítja a legmagasabb minőséget. Az ügyfelek elégedettsége érdekében a megkeresésekre a lehető leggyorsabban reagálnak: 24 órán belül válaszolnak az árajánlatkérésre, és a standard megbízások teljesítése 3-4 munkanapon belül megtörténik. www.plasmatech.hu

(Üzleti Hírszerzés)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

More details
Most éri meg igazán egy használt lakásból új építésűre váltani

Most éri meg igazán egy használt lakásból új építésűre váltani

More details
KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

More details
Pentagon: bármi áron megszerzik az egyik legnagyobb AI-cég szolgáltatását

Pentagon: bármi áron megszerzik az egyik legnagyobb AI-cég szolgáltatását

More details
Ausztrália csatlakozott az India AI Impact Summit nyilatkozatához

Ausztrália csatlakozott az India AI Impact Summit nyilatkozatához

More details
Bárány Napok – Gasztronómiai kaland 2026. március 28–29-én!

Bárány Napok – Gasztronómiai kaland 2026. március 28–29-én!

More details
Szavatolt biztonság – raktárak és lejárati idők

Szavatolt biztonság – raktárak és lejárati idők

More details
Magyarország egyik legnagyobb szélerőmű-beruházása indul

Magyarország egyik legnagyobb szélerőmű-beruházása indul

More details
Már inkább görgetnek, mint lapoznak az akcióvadászok: digitális fordulat az akciós újság fogyasztásban!

Már inkább görgetnek, mint lapoznak az akcióvadászok: digitális fordulat az akciós újság fogyasztásban!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője