2026. január 16., péntek - Gusztáv

Üzleti biztonság

Eddig azt hihettük, hogy kamerát használják a kémkedéshez, de kiderült, hogy sokkal egyszerűbb dolgot használnak. A kiberbűnözés alapját egy szenzor biztosítja, mely minden okostelefonban megtalálható. 
Pár héten belül egész Európában elérhetetlenné válhatnak a ChatGPT szolgáltatásai - derült ki a héten. Az olasz adatvédelmi hatóságok ugyanis arra a következtetésre jutottak, hogy…
Az Amerikát ért legsúlyosabb kibertámadás elkövetői ismét lecsaptak. Egy héttel azután, hogy feltörték a Microsoft elektronikus levelezését, úgy szerdán a Hewlett Packard Enterprise (HPE) e-mail-szervereire…
Már 21 503 pályázó nyújtott be előregisztrációs kérelmet, amelynek négyötöde az első 24 órában érkezett be. A pályázati lehetőséggel élő családok ingatlanonként akár 5 millió forint…
A zsarolóvírus, vagyis a ransomware a vállalati körben a legelterjedtebb kibertámadási forma. Tévhit, hogy az elsődleges célpontot a bankok jelentik. A technológiailag igencsak felvértezett pénzintézetek…
A tudásvagyon ma már elsöprő többséggel, mintegy 87 %-kal határozza meg a cégek vagyoni értékét. A materiális javak elenyésző kisebbségbe kerültek. A tudás világszerte a…
A 2023-as év legnagyobb hívószava a ChatGPT (és Taylor Swift) volt. Ömlött a médiából a mesterséges intelligencia, behatoltak a valóságunkba a gépi tanuláson alapuló szöveg-…

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Vidéki csapatépítés a Balaton partján

Vidéki csapatépítés a Balaton partján

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
Varázslatos Magyarország –

Varázslatos Magyarország – "Az év természetfotósa" kiállítás

More details
Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

More details
Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

More details
Hitel helyett részvény? Változik a cégvezetők hozzáállása

Hitel helyett részvény? Változik a cégvezetők hozzáállása

More details
Az Atenor kivonul Romániából

Az Atenor kivonul Romániából

More details
A regionális tőke kerül előtérbe, miközben a CEE befektetési piacai visszanyerik lendületüket

A regionális tőke kerül előtérbe, miközben a CEE befektetési piacai visszanyerik lendületüket

More details
Sokan bukhatják az új energiatárolós támogatást, de vannak, akik duplán nyernek!

Sokan bukhatják az új energiatárolós támogatást, de vannak, akik duplán nyernek!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője