2026. július 3., péntek - Kornél

Ingatlanpiaci hírek

A Főváros azt szeretné, ha a nyári időszakon kívül diákoknak adnák ki a tulajdonosok a lakásaikat

2020-07-27 590

A főváros célja, hogy arra ösztönözze a tulajdonosokat, a nyári időszakban a turistáknak, a tanév során pedig diákoknak adják ki a lakásaikat – mondta a főpolgármester az InfoRádiónak adott interjújában.Karácsony Gergely az interjú során elmondta, hogy az augusztusi vagy szeptemberi Fővárosi Közgyűlés ülésén már napirendre kerülhet a főváros Airbnb-lakáskiadásról szóló koncepciója, ez azonban csak egy javaslattétel, a kerületi önkormányzatok ugyanis maguk szabályozhatják, hogy hány napban határozzák meg a rövid távú lakáskiadást, ha egyáltal korlátozzák.

 Olyan megoldást szeretnének, ami arra ösztökéli a tulajdonosokat, hogy a nyári, intenzívebb időszakban a turistáknak Airbnb formában, iskolaidőszakban pedig albérletként, diákoknak adják ki a lakásaikat. 

Soproni Tamás VI. kerületi polgármester szerint az Országgyűlés által elfogadott törvény még korrekcióra szorul, a rendelettel ugyanis csak a kiadható napok számát lehet korlátozni. A polgármester egy egységes budapesti szabályozást szorgalmazna, még hozzá úgy, hogy nincsenek egy kalap alá véve azok az airbnb-sek, akik egy lakást adnak ki, ezáltal a legkevesebb terhet jelentik a környék lakóinak, illetve azokat, akik úgymond hosteleket működtetnek. Hozzátette, hogy a törvény azt sem teszi lehetővé a kerületek számára, hogy a jó Airbnb-üzemeltetőket jutalmazzák, hogy adott esetben hosszabb távon adhassák ki a lakásukat.

A VIl. kerületi alpolgármester, Bárdi Zsuzsanna szerint sem elégséges eszköz a napban megadott korlátozási lehetőség a rövid távú bérelhető lakáspiac rendezésére. Az V. kerületi önkormányzat közleményében kiemelte, hogy a nagy fokú érintettség okán a rövid távú lakáskiadás ügyét folyamatosan figyelemmel kísérik.


(Forrás: www.ingaltanpiac.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details