2026. április 12., vasárnap - Gyula

Hírfigyelő

A gazdasági újraindítás sikerét jelzi, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium hétfőn három beruházást is bejelenthetett - mondta a tárca vezetője hétfőn Budapesten, a Hanon Systems

Bővíti kutatás-fejlesztési központjainak kapacitását a Continental Automotive Hungary Kft.; a 4,2 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít -

A NortonLifelock egy meglehetősen meglepő ötlettel állt elő, ugyanis a Norton 360 biztonsági szoftverét felkészítette kriptobányászatra. A kriptobányászat egyre jelentősebb terjedése számos gazdasági hatással jár. Elég

A fitnesztermekbe a májusi újranyitást követően a járványhelyzet előtti - 2019-es, 2020. januári - adatokhoz képest a vendégeknek csupán 30-60 százaléka tért vissza, az arányok

Jól sikerült a 2020-as év Hosszú Katinka cégeinek, legyen szó akár az úszóiskolát is üzemeltető Iron Swimről, akár az ISL nemzetközi úszóversenyt bonyolító Iron Internationalről.

A Környezetvédelmi Világnapon hozta nyilvánosságra a Global Footprint Network(GFN) nevű kanadai szervezet a 2021-es globális túllövés napját. Ezen a napon használjuk el (=ökológiai lábnyom) a

Izgalmas előadásokkal, a szakma világszerte elismert nagyágyúival, konferenciaexpóval, DJ-vel és QuizNight-tal várta a szoftverfejlesztőket a világ minden tájáról a hazai szervezésű Craft

Négy napon keresztül zajló színes forgataggal, közel 20 ország önálló bemutatkozásával és csaknem 100 kiállító részvételével kerül megrendezésre az idei Utazás kiállítás március 3. és

Vegyen részt 2022-ben is Magyarország legnagyobb hajós találkozóján, ahol egy helyen ismerheti meg a legfrissebb hajós innovációkat és tekintheti meg a legnagyobb hajómárkák kínálatát!

Az elmúlt időszakban a korábbinál is jobban felértékelődött a lakókocsizás, lakóautózás nyújtotta kötetlenebb utazási forma, ahol az utazni vágyók nincsenek annyira időhöz, vagy desztinációhoz kötve.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője