2026. április 11., szombat - Leó

Hírfigyelő

A részben home office-ra átállt működésben a vezető-munkavállaló közötti négyszemközti beszélgetések szerepe felértékelődött, ahogyan középszerű vezetőként sem lehet már túlélni. A cégek látják, mekkora a

A hibrid munkavégzés gyakorlata eddig is létezett, ám az elmúlt időszakban elsöprő erővel került a legtöbb vállalat működésének középpontjába, nem csupán átmeneti jelleggel. Fórumunkon szeretnénk

Az akciót az egyik amerikai titkosszolgálat megbízásából hajtották végre. Az NRC holland újság három munkatársa az új könyvében azt állítja, hogy 2016-ban egy hacker, illetve

November 10-én ünnepélyes keretek közt osztották ki a DECODE 2021 díjakat a Faur Zsófi Galériában és megnyílt a díjazott pályaművekből rendezett kiállítás is. A szakmai

A Lisys-Project Kft. idén újra díjazza a világítás területén jövőbe tekintő megoldásokat. A 2015-ben alapított, a világítási kultúra fejlődését támogató és arra a szakmai körök

Azt gondolhatnánk az amerikai franchise óriások mindenhol tarolnak, de néha még ők is hibáznak egy-egy új piac meghódításakor. Az első Starbucks 2000-ben nyitotta meg kapuit

Ha át kell adnia PIN-kódját a bankszámlájához való hozzáféréshez, hacker-támadás veszélyének teszi ki magát, de az a tény, hogy az információ nem utazhat gyorsabban a

Egy új, magyar fejlesztésű program jelentős mértékben egyszerűsíti a cégalapítási eljárást. Az ingyenesen használható felület az ügyvédeknek havi 20-30 munkaórát is megtakaríthat és a leendő

A járvány legsúlyosabb hónapjaiban megrohanták ugyan a vásárlók a webáruházakat, de újranyitáskor fékeztek a weben. És lassult is a web tempója, 2021 első három negyedévében

A Protechtor e-commerce webinárjának új részében a Central Médiacsoport és a HVG Kiadó szakértőinek közreműködésével kereste a választ arra, hogy következő években előretörhet-e az

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője