2026. április 10., péntek - Zsolt

Hírfigyelő

A koronavírus-járvány a hazai kis- és középvállalkozások történetét is jelentősen átírta. A tavalyi bezárások miatt például a vendéglátásban szó szerint egyik pillanatról a másikra kellett

A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese arról beszélt a Trend FM-nek, hogy 2023-ban már reálisan rekordok dőlhetnek, az idei évben pedig a 2021-es eredmény fölé érhet

A techóriás ugyanis kilátásba helyezte, hogy az Instagram és Facebook platformjait megszünteti az Európai Unióban, amennyiben hatályba lép a szigorítás. Ez alapján nem kezelhetik többé

Ha fáradtak, enerváltak vagyunk, az év első negyedében könnyedén legyintünk, hogy „ó, ez csak a tavaszi fáradtság”, amit vitaminraktáraink kiürülésének tudunk be. Ez azonban koránt

Az adatok mérése és megosztása elengedhetetlen ahhoz, hogy az ellátáci láncok és bármely vállalat karbonmentesítése megtörténhesen. Mégis lehetetlen kihívásnak tűnik, hogy egy nagyvállalat a több

A Gazdasági Versenyhivatal közzétette a tavalyi évre vonatkozó tevékenységét összegző gyorsjelentését. A versenyhatóság az előző évinél csaknem 25 %-kal több, számszerűen 51 versenyfelügyeleti eljárást indított,

A Boxy a régió legmodernebb, és legnagyobb (62 000 m2) telephelyén – és várhatóan óriási raktárral, robotizált fulfillment szolgáltatásokkal és saját flottás, aznapi kiszállítással fogja

A Medusa nevű mobilvírus már Európába is betette a lábát, és elsősorban banki adatokat próbál kifürkészni.Továbbra is sok problémát és kárt okoznak azok az androidos

Az elmúlt tíz-tizenkét év egyik legfontosabb eredménye, hogy a magyar gazdaság mára több lábon áll, és számos ágazata nemzetközileg is versenyképes, aminek köszönhetően az ország

Idén február 5-én tartották a nemzetközi The World Around konferenciát a New York-i Solomon R. Guggenheim Múzeumban. A világhírű építészek, kutatók, edukátorok és más szakemberek részvételével megrendezett

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

More details
Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője