2026. január 12., hétfő - Ernő

Hírfigyelő

A fővárosban a téglalakások átlagos havi bérleti díja 227 ezer forintra nőtt idén, ez az érték 10 százalékkal múlja felül a tavalyi éves átlagot. Idén

Növekvő alkulhetőségekről, a kereslet zuhanórepülésének végéről és a kifutó városi csok miatt várt előrehozott vásárlásokról szólnak a lakáspiaci elemzések, amelyeket összevetve az derül ki, hogy

Nyolcmilliárd forintos beruházással fejleszti győri gyárát a következő egy évben az Intersnack Magyarország. A Chio-termékek gyártója 2024-től szinte egész Európa számára Magyarországon készíti új sós

A mai nap a Parlament megszavazta azt a „salátatörvényt”, amely, többek között, szeptembertől csorbítja a bizalmi vagyonkezelés legnagyobb adóelőnyét: az adómentes felértékelés lehetőségét. Bár a

Kiemelkedő érdeklődés mellett startolt el az élelmiszer-kiskereskedelem versenyeztetését szolgáló újabb intézkedés, az online árfigyelő rendszer. Az Indexet arról tájékoztatta a Gazdasági Versenyhivatal, hogy a legtöbbször

A VII. kerületi Gólem Központ eddig elsősorban színház volt, másodsorban változatos menüsorokkal operáló ebédlőhely, mostantól viszont már korán kinyitnak, és a reggelinket

Közel 600 millió forintos beruházás eredményeként készült el és nyílt meg egy új családi élménypark Debrecen mellett. A ritkaságnak számító felnőtt és gyermek elektromos gokartpálya

Az elmúlt hetekben megmozdultak a vevők a Velence-tó környékének ingatlanpiacán, aminek a szakértő szerint a befektetések adóteher-növekedéséhez lehet köze. Az igazán jelentős fellendüléshez azonban

Rendkívül népszerűvé váltak az online áruházak a hagyományos, fizikai boltokkal szemben. A trend elsősorban azzal magyarázható, hogy a világjárvány alatt az emberek többnyire kerülni próbálták

Az étrendkiegészítőket, speciális élelmiszereket és sportruházatot gyártó és forgalmazó BioTechUSA-cégcsoport júniusban nyitotta meg Magyarországon a legnagyobb, az Allee bevásárlóközpontban található, 110 négyzetméteres exkluzív üzletét. Ez

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Így alakulnak a munkaszüneti napok 2026-ban

Így alakulnak a munkaszüneti napok 2026-ban

More details
Tíz éve még magányos mesterek, ma már tízezren alakítják együtt a szakma jövőjét

Tíz éve még magányos mesterek, ma már tízezren alakítják együtt a szakma jövőjét

More details
10 éves koncepcióval köszöntik az új évet a logisztikai szakmai szervezetek

10 éves koncepcióval köszöntik az új évet a logisztikai szakmai szervezetek

More details
Walter Katalin általános vezérigazgató-helyettesként erősíti tovább a Winget

Walter Katalin általános vezérigazgató-helyettesként erősíti tovább a Winget

More details
A DHL 3000 négyzetméteres új központja a Libertyben lesz

A DHL 3000 négyzetméteres új központja a Libertyben lesz

More details
Otthon Start Expo, 2026. január 17.

Otthon Start Expo, 2026. január 17.

More details
Gyász Németországban: meghalt az egyik leggazdagabb üzletember

Gyász Németországban: meghalt az egyik leggazdagabb üzletember

More details
Válogatás a 2025-ös év magyar márkasztorijaiból

Válogatás a 2025-ös év magyar márkasztorijaiból

More details
Magyarországra jön a Lululemon

Magyarországra jön a Lululemon

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője