2025. november 12., szerda - Jónás, Renátó
A nemrégiben eredeti állapotába visszaállított Pannónia, 1927-ben épült termes hajó, mely a dunai hajózás békebeli időket idéző hangulatát adja vissza az idelátogatóknak.
A Mesterségek Ünnepe nem más, mint Kézművesség, zene, tánc, minden, ami Hagyomány! A hazai – és határontúli népművészek találkozója, amely közel 40 éve minden év
Három fő tényező alakítja a magyar nagyvállalati toplistákat: az energiaárak, a globális konjunktúra és – hungarikumként – a piaci logikára fittyet hányó kormányzati parancsok.
Sokszínű programkavalkád és igazi fesztiválhangulat fogadja mindazokat, akik augusztus 17-e és 20-a között Budapesten
"Augusztus 9-én, Állatkertünk 158. születésnapján mutatkozott be a közönségnek Csángó és Hargita, a nemrégiben érkezett két barnamedve. Bemutatásukkal kétéves hiányt pótlunk, hiszen barnamedvéket utoljára 2022
Augusztus 12-én, hétfő délután landol a Ferihegyi Nemzetközi Repülőtéren a párizsi olimpiáról hazaérkező Aranygép. A játékok hőseit 16 óra után a Puskás Szoborkertben köszönti a
Susan Wojcicki, aki júliusban ünnepelte 56. születésnapját, két éve küzdött tüdőrákkal, 2024. augusztus 10-én reggel elhunyt.
A bolygón rekordot jelentő 2 781 milliárdos él, akik összesen 14,2 billió dollár vagyonnal rendelkeznek. Chase Peterson-Withorn, a Forbes munkatársaI elemzéséből megtudhatjuk, kik kerültek fel, kik
Mint azt a villanyautosok.hu egy korábbi cikkében már kifejtette a kínai gazdaság egy beruházások vezérelte növekedési modellt követ. A feldolgozóipar expanziója nyomán kialakult túlkapacitások
Roncsderbi vagy roncsderby, autórodeó vagy ütközéses autóverseny. Sokféleképpen ismerhetjük az autósport ezen ágát. Egy biztos, izgalmas, adrenalinbomba, akár nézőként, akár versenyzőként.
Huszonegyedik alkalommal rendezték meg az Európai Kereskedelem…
A teljes távmunka egy új modellje terjed…
2025-ben 16. alkalommal osztottuk ki a Portfolio…








