2026. április 6., hétfő - Vilmos, Bíborka

Ma kellett elkezdeni a próbaüzemet a Higi Papirsoft Zrt. szolnoki papírgyárában, legalábbis erről tájékoztatott minket korábban a
Hárman kaptak letöltendő szabadságvesztést a sok százmilliós vecsési számlagyár ügyében a több mint félszáz vádlott közül, a
Tizenöt további vállalat mellett a Tesco-Global Áruházak Zrt. is elnyerte a Magyar PR Szövetség Best Practice, azaz
Idén harmadszor rendezi meg a kancellar.hu és az ELTE a 24 órás IT Coding Contest nevû informatikai
Az egyik leghíresebb spammer az elkövetkező több mint négy évét börtönben lesz kénytelen tölteni. Az internetes bûnöző
A vetőmag-előállítással és –feldolgozással foglalkozó Syngenta Seeds Kft. mintegy 5 milliárd forintos fejlesztést tervez Mezőtúron a következő
A Masterplast csoport öt év alatt két és félmillió eurós fejlesztést tervez - mondta Ács Balázs operatív
Kisebb fajta médiabotrány alakult ki egy Google képtalálat miatt. A fotó Barack Obama amerikai elnök feleségét, Michelle
Akár ötmillió forintos egészségügyi bírságot is kiszabhatnak a jövőben a szolgáltatókkal szemben, ha az Országgyûlés elfogadja az
Megvásárolta a nyolc toronyból álló sopronkövesd-nagylózsi szélerőmûparkot az MVM. A hazai szélerőmû-termelés 18 százalékát adó projekt után

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

More details
Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

More details
Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál, 2026. április 2-4.

Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál, 2026. április 2-4.

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
Kiemelt figyelem – allergének és biotermékek a raktárakban

Kiemelt figyelem – allergének és biotermékek a raktárakban

More details
CEE‑6 szállodapiaci áttekintés: növekedés, befektetések és Budapest fókuszban

CEE‑6 szállodapiaci áttekintés: növekedés, befektetések és Budapest fókuszban

More details
Új trend a turizmusban: a fiatal utazók már nem szobát, hanem társaságot keresnek Európában

Új trend a turizmusban: a fiatal utazók már nem szobát, hanem társaságot keresnek Európában

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője