2025. május 9., péntek - Gergely

Bezár egy tízmilliárdos magyar csokicég

2011-10-23 1048
Több mint száz ember veszítheti el a munkáját, és vége lehet a több milliárdos forgalmú, közel húszéves múlttal rendelkező Csoki Hungária Kft.-nek egy szlovák bejegyzésû vállalkozás miatt, amely az adóhatóság szerint áfacsalást követett el - számol be az esetről a Gazdaság.hu.

Egy szlovák áfacsalási ügybe keveredett bele a Csoki Hungária Kft., az ügyvezető szerint ártatlanul - számol be az esetről a Gazdaság.hu. Az adóhatóság már lefoglalta és fél áron értékesíti az édesség-nagykereskedő társaság összes készletét.

A Csoki Hungária belerokkant a történtekbe, Illés László tulajdonos pedig kezdeményezte a 170 főt foglalkoztató cég végelszámolását. A társaság 2008-ban még közel 12,7 milliárd forintos forgalmat ért el, profitja pedig 372,7 millió forintot tett ki. A válság megtépázta a bevételeket és a nyereséget is, az árbevétel 2009-ben 9,3, 2010-ben pedig 9,6 milliárd forintot tett ki, az adózás utáni eredmény pedig 162, majd 8,4 millió forintra olvadt az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint.

 Részletek az [origo] Vállalkozói Negyedben >>

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Lassulást jelez a szlovák ipariingatlan-piac

Lassulást jelez a szlovák ipariingatlan-piac

More details
Cégek ellen is folyhat büntetőeljárás?

Cégek ellen is folyhat büntetőeljárás?

More details
Ez motiválja legjobban a magyar vásárlókat egy friss kutatás szerint

Ez motiválja legjobban a magyar vásárlókat egy friss kutatás szerint

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

More details
Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

More details
Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

More details
A lengyel ingatlanbefektetési piac lendülete 2025 elején is töretlen

A lengyel ingatlanbefektetési piac lendülete 2025 elején is töretlen

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője