2026. május 24., vasárnap - Eszter

Több mint 135 milliárd forint bírságot kell fizetnie a MAL Zrt.-nek

2011-09-14 1111
Összesen mintegy 135,140 milliárd forint hulladékgazdálkodási bírságot szabott ki a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt.-re a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség. Az erről szóló határozatot postázták a cégnek. A bírság megállapítása a hatályos jogszabályoknak megfelelően történt.

Tekintettel a katasztrófa mértékére és a kiömlött anyag mennyiségére, a Felügyelőség a legszigorúbb számítást vette alapul.

A MAL Zrt. a „vörösiszap elhelyezésére szolgáló hulladéklerakó üzemeltetése során bekövetkezett környezetkárosítás miatt” köteles megfizetni a több mint 135 milliárd forint bírságot. Az összeg meghatározásakor a Felügyelőség figyelembe vette, hogy milyen mennyiségû hulladék, azaz vörösiszap és lúgos oldat jutott ki a tározóból: ez összesen 1 876 622 tonna.

A hulladékgazdálkodási bírság kiszámításakor egyebek mellett szerepet játszott az is, hogy ilyen mértékû és kiterjedésû környezeti kárra még nem volt példa Magyarországon.

A MAL Zrt. Ajka melletti iszaptározójának gátja 2010. október 4-én szakadt át. A kazettából kiömlő, jelentős mennyiségû, magas pH értékû vörösiszap elöntötte a szomszédos Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely településeket. A katasztrófa következtében tíz ember vesztette életét, és mintegy százhúszan kerültek kórházba. A kiömlő vörösiszap elárasztotta a Torna patakot, és azon keresztül károsította a Marcal-Rába-Duna vízrendszerét.

A MAL Zrt. köteles a bírságot a határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül megfizetni. A határozat ellen kézhezvételtől számított 15 napon belül lehet fellebbezni az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnél.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9–13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9–13.

More details

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője