2026. május 18., hétfő - Erik

Egy trójai Iránban: elektronikus hadviselés indult?

2010-09-28 1998
Iráni tisztviselők hivatalosan is megerősítették, hogy a múlt héten felbukkant trójai program helyi üzemek, köztük a busheri atomerőmû IT-rendszereibe hatolt be, ugyanakkor kárt egyelőre nem okozott. Mahmud Dzsáfári, a busheri atomerőmû igazgatója az Irna állami hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a veszélyes Stuxnet vírus ...

... megfertőzte az üzemben dolgozók számítógépeit is, de az erőmû rendszereiben nem keletkezett kár. Egy IT-biztonsági csoport már a helyszínen van, hogy megtisztítsa a fertőzött PC-ket. 

Az erőmû igazgatója hozzátette: mivel nem hátráltatják a számítógépes problémák az üzemben folyó munkát, így a fertőzés ellenére októberben beindítják a reaktorokat. Az iráni nukleáris ügynökség által szervezett tanácskozás az első olyan jel, amely megerősíteni látszik azokat a külföldi jelentéseket, amelyek szerint a támadás valójában Irán nukleáris programja ellen irányulhatott.

Eugene Kaspersky, a világszerte ismert Kaspersky Lab számítógép-biztonsági cég alapítója és vezetője az ügy kapcsán kijelentette: "Azt hiszem, hogy egy új korszak: a kiberterrorizmus, a kiberfegyverek és a kiberháború korának nyitányáról van szó." Kaspersky hangsúlyozta, hogy itt nem pénzlopásra, levélszemét terjesztésére vagy személyes adatok megszerzésére kifejlesztett vírusról van szó, hanem egy a maga nemében páratlan és kifinomult kártevő programról, amelyet csak az ipari irányítási rendszerek terén elvégzett alapkutatások birtokában lehetett megalkotni. A Kaspersky Lab abból indul ki - tette hozzá -, hogy a Stuxnet a jövő kiberfegyverének prototípusa.

További részletek az sg.hu -n >>

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője