2025. szeptember 8., hétfő - Mária

Az amerikai szoftvercég kódlopás miatt perli a kínai államot

2010-01-07 1528
A Cybersitter amerikai szoftvercég 2,2 milliárd dollár kártérítésért perli a kínai államot, amiért szerintük ellopta és felhasználta kódjaikat az internet belföldi  cenzúrását célzó „Green Dam” projekthez.
A „Green Dam” („zöld gát”) a legutóbbi lépés abban a politikában, amellyel Kína ellenőrizni és irányítani kívánja, hogy állampolgárai milyen tartalmakhoz férhetnek hozzá a világhálón. A kezdeményezés keretében minden az országban forgalomba kerülő PC-t a szóban forgó tartalomszûrő megoldással látnának el – a terv azonban olyan mértékû hazai és nemzetközi tiltakozást váltott ki, hogy a kormányzat egyelőre lelassította a kampányt, bár hivatalosan nem állította le a projektet.

A Cybersitter beadványában azzal vádol hét kínai PC-gyártót, két szoftvercéget és az egész erőfeszítés mögött álló kínai kormányt, hogy a Green Dam Youth Escort szoftverhez mintegy 3000 sort engedély nélkül felhasználtak az ő tartalomszûrő alkalmazásuk kódjaiból. A vád szerint eddig mintegy 56 millió kópiát terjesztettek az általuk kalózszoftvernek minősített programból, jó részüket már azután, hogy hivatalosan tájékoztatták a kínaiakat a kódlopás tényéről. Egyelőre sem a kínai kormány, sem az érintett kínai cégek nem kommentálták a vádat.

A Green Dam-mel egyébként nemcsak maga a cenzúra ténye meg a kódlopás a probléma: független szakértők szerint a szoftver még csak nem is blokkolja hatékonyan a pornográf tartalmakat, ráadásul sok olyan szexuális felvilágosító vagy tanácsadó oldalt is kiszûr, amiket viszont nem kellene. Emellett az alkalmazás veszélyeket is rejt magában, mivel olyan biztonsági sebezhetőségeket tartalmaz, amelyek a hatalmas példányszám miatt PC-k millióit veszélyeztetik Kínában.
 
(Forrás: www.hirek.prim.hu)
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

More details
Nagyot nyerhetnek azok, akik jelenleg albérletben élnek

Nagyot nyerhetnek azok, akik jelenleg albérletben élnek

More details
AmfiFeszt, 2025. szeptember 13-14.

AmfiFeszt, 2025. szeptember 13-14.

More details
Giorgio Armani öröksége

Giorgio Armani öröksége

More details
Hamarosan vadiúj plázája lesz egy vidéki kisvárosnak

Hamarosan vadiúj plázája lesz egy vidéki kisvárosnak

More details
A Kifli.hu történetének második legerősebb hetét hozta az iskolakezdés

A Kifli.hu történetének második legerősebb hetét hozta az iskolakezdés

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője