2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Holnap hibajavító kedd lesz!

2009-11-09 1599
A Microsoft ebben a hónapban hat biztonsági közlemény keretében fog beszámolni a Windows és az Office sebezhetőségeiről. Kedden kritikus veszélyességû biztonsági rések is befoltozásra kerülnek. Októberben összesen 34 sérülékenység megszüntetéséhez tett elérhetővé hibajavításokat. A cég tervei szerint a november már nem lesz annyira...

...mozgalmas, mint az október volt, ugyanis ebben a hónapban "csak" hat közlemény fog megjelenni. Ezek közül három kritikus, míg a másik három fontos veszélyességi besorolást kap, és összesen 15 sebezhetőség orvosolására adnak majd lehetőséget.

A novemberi közlemények közül négy a Windows operációs rendszerekben feltárt biztonsági résekről számol majd be. Ellentétben a múlt hónapban közzétett frissítésekkel, az e havi javítások nem fogják érinteni sem a Windows 7, sem a Windows Server 2008 R2 operációs rendszereket. A másik két közlemény az Office szoftvercsomaghoz készül. Az eddigi információk szerint ezek a Word valamint az Excel alkalmazásokkal kapcsolatos sebezhetőségekről adnak majd tájékoztatást. Az Office-ban javításra kerülő sérülékenységek mindegyike fontos veszélyességi besorolással rendelkezik.

Andrew Storms, a nCircle Network Security egyik igazgatója a novemberi frissítésekkel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy különösen a Windows operációs rendszerekkel összefüggő hibajavításokra lesz célszerû odafigyelni. A szakember kiemelt egy olyan közleményt, amely kifejezetten a Windows Vista és a Windows Server 2008 rendszerek biztonsági hibáiról számol majd be. Storms szerint ez azért érdekes, mert általában a Vistát érintő hibák a Windows XP esetében is fel szoktak merülni.

A Microsoft novemberi - kedden letölthetővé váló - frissítéseiről a Biztonságportálon részletesen is be fogunk számolni.
 
 
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője