2026. június 10., szerda - Margit

Április 21-én nyílik a Digitális Világkönyvtár

2009-04-14 760
Amennyiben minden a tervek szerint alakul, másfél héten belül megnyitja kapuit az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) által támogatott World Digital Library.

A Digitális Világkönyvtár Programot négy évvel ezelőtt hirdette meg James Billington, a washingtoni Kongresszusi Könyvtár akkori vezetője. A digitalizálási munkákban összesen 32 intézmény vett részt, köztük van a Bibliotheca Alexandrina, valamint az egyiptomi, a francia, a kínai, az izraeli, a szerb, a svéd, az ugandai és az orosz nemzeti könyvtár is. "A Digitális Világkönyvtár minden kultúra legjelentősebb mûveit igyekszik összegyûjteni és azokat számos nyelven ingyen hozzáférhetővé tenni" - olvasható az új intézmény hivatalos honlapján.

A globális digitalizálási projekt célja a nemzetközi és a kultúrák közötti párbeszéd és megértés erősítése. "Reméljük, hogy a World Digital Library a különböző kultúrákat ismét közelebb hozza egymáshoz és segít az egyes kultúrák jobb megértésében" - nyilatkozta John Van Oudenaren, a program vezetője. A szakember hozzátette, hogy elsősorban azon dolgoznak, hogy minél több helyről minél nagyobb számú kulturális értéket gyûjtsenek össze. Ez azonban nem könnyû feladat, hiszen sok harmadik világbeli országban nincsenek például digitalizálási lehetőségek.

"Ezzel a projekttel hosszú távra tervezünk. Jelenleg 32 partnerünk van, de gyakorlatilag akár több száz is lehetne. A célunk az, hogy a világ minden államában legyen egy partnerintézetünk, mert csak akkor válhatunk valódi világkönyvtárrá" - hangsúlyozta Van Oudenaren. A különböző alkotások beszkennelésében komoly szerep jut a közel-keleti országoknak. A gyûjtemény részét képezik az Iraki Nemzeti Könyvtár, a szaúd-arábiai Abdullah Király Egyetem és a Qatar Alapítvány felajánlásai. "A nyugati államok és az arab világ jelenlegi problémái közül sok félreértéseken alapul. Ez a program lehetőséget nyújt a számunkra, hogy együtt mutathassuk be a Földnek a kultúránkat és az irodalmunkat. Ezáltal támogatjuk a kultúrák közötti párbeszédet" - közölte Sohair Wastawy, a Bibliotheca Alexandrina vezetője.

A Digitális Világkönyvtár egyelőre hét nyelven (arab, kínai, angol, francia, portugál, orosz és spanyol) lesz elérhető, használata teljesen ingyenes. A látogatóknak lehetőségük van a mûvek között például nem csak címek és alkotók, hanem korszakok és médiatípusok szerint is keresni. Emellett lesz fordítási és szövegfelolvasási funkció. A gyûjtemény minden darabjához tartozik leírás és a képeknél alkalmazható lesz egy nagyítási funkció is. Jelzésértékû, hogy a programot teljes egészében adományokból valósították meg, a Google például Oroszországban 3 millió dollárral járult hozzá a kiválasztott könyvek digitalizálásához. A munka gyorsaságára jellemző, hogy 2007 novemberéig már egymillió mûvet szkenneltek be.

A Digitális Világkönyvtárat április 21-én Párizsban közösen nyitja meg James Billington és az UNESCO főigazgatója, Koichiro Matsuura.

(Forrás: www.sg.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Hatékonysági fordulatra kényszerülnek a raktárak

Hatékonysági fordulatra kényszerülnek a raktárak

More details
Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

More details
Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője