2025. szeptember 9., kedd - Ádám

Rövidített munkaidőben dolgoznak a Daimlernél

2009-03-31 1089
A dolgozók 40 százaléka rövidített munkaidőben a Daimlernél, mondta el a vállalat első embere Dieter Zetsche. A vezető szerint nem látni mikor ér véget a mostani krízis, egyelőre csak halványt reményt lát arra, hogy a második negyedévben már jobb lesz a helyzet.

A 165 ezer németországi dolgozóból 68 ezret rövidített munkaidőben foglalkoztat a Daimler német jármûipari konszern áprilistól. Szerdán jelentette ezt be a vállalat első számú embere, Dieter Zetsche, aki szerint az autóipart az évszázad válsága sújtja. Megjegyezte, hogy fogalma sincs, mikor lesz majd vége az ágazati krízisnek, ami az Opelt is súlyosan érinti. Zetsche közös fellépést sürgetett a válság megoldására, beleértve ebbe a szakszervezeteket is.

A Daimlernél már 50 ezer embert érintett a válság, ők átmenetileg felhagyni kényszerültek a munkával, úgynevezett technikai munkanélküliségbe jutva ezzel.A gyártó autóiból sok heti készletek halmozódtak fel. Az IG Metall fémipari szakszervezet szerint hónapok múlva elkövetkezhet a nagy elbocsátások ideje az autóiparban, amit eddig zömmel sikerült elkerülni.

Zetsche mindazonáltal ismét megemlítette, hogy lát egy parányi reménysugarat a Daimler előtt, bár a Mercedes kocsiknál, a termelésért felelős igazgató szerint még nagyobb visszaesés lehet az eladásokban, mint eddig. A márka A és B osztályában azonban várhatóan a második negyedévben a németországi gyártásban már növelhető lesz a foglalkoztatás, azaz kisebb mértékben lesz majd szükség a technikai munkanélküliségre.

(Forrás: www.mfor.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

More details
Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

More details
Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

More details
Fontos változások a FOXPOST működésében

Fontos változások a FOXPOST működésében

More details
DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

More details
Nagyot nyerhetnek azok, akik jelenleg albérletben élnek

Nagyot nyerhetnek azok, akik jelenleg albérletben élnek

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője