2025. szeptember 8., hétfő - Mária

Leáll a zalaegerszegi Cantoni textilüzem

2009-03-24 1249
A cég tulajdonosai április végén bezárják a Cantoni Köbtex Kft. zalaegerszegi üzemegységét. Rövid időn belül 59-en kapják meg az írásos felmondást - írja a Zalai Hírlap. Az üzemegység vezetője szerint a textilek iránti kereslet már...

...tavaly annyira lecsökkent, hogy az év második felétől a szövőgépeknek csak a felét tudták üzemeltetni. "Első lépésként novemberben a nyugdíj mellett dolgozó munkatársaktól kellett megválni, a létszámunk így az év elejétől 60 körül alakult. Aztán február 26-án az ügyvezető már arról tájékoztatott bennünket, úgy készüljünk, hogy két hónapon belül leállítják a gyártást Zalaegerszegen, és csoportos létszámleépítéssel elbocsátják a dolgozókat. Az erről szóló szándéknyilatkozatot a cég már bejelentette a munkaügyi központban" - közölte Ferkócza Tibor.

Mint az üzemvezető elmondta, a munkáltató a törvényt betartva szünteti meg az üzemet. A február végi bejelentés után március elején megtörtént a dolgozókkal a szükséges konzultáció, s várhatóan rövid időn belül 59-en megkapják az írásos felmondást. Az üzemben összesen hét dolgozót tudnak még egy ideig foglalkoztatni, az ő feladatuk a szövőgépek leszerelése és elszállítása lesz.

(Forrás: www.hvg.hu)  

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

More details
Nagyot nyerhetnek azok, akik jelenleg albérletben élnek

Nagyot nyerhetnek azok, akik jelenleg albérletben élnek

More details
AmfiFeszt, 2025. szeptember 13-14.

AmfiFeszt, 2025. szeptember 13-14.

More details
Giorgio Armani öröksége

Giorgio Armani öröksége

More details
Hamarosan vadiúj plázája lesz egy vidéki kisvárosnak

Hamarosan vadiúj plázája lesz egy vidéki kisvárosnak

More details
A Kifli.hu történetének második legerősebb hetét hozta az iskolakezdés

A Kifli.hu történetének második legerősebb hetét hozta az iskolakezdés

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője