2026. június 10., szerda - Margit

Egységes pedofil tartalom-blokádot akarnak brit gyermekvédők

2009-02-25 773
Számos gyermekvédő egyesület komolyan aggódik amiatt, hogy a tiltás hiányában sok szigetországi háztartásban különösebb nehézség nélkül férhetnek hozzá az emberek a pedofil képekhez és videókhoz. A brit civil szervezetek szerint egységesen blokkolni kell a jövőben minden gyermekpornográf tartalmat kínáló oldalt.


Ugyan a helyi internetszolgáltatókat 2007 vége óta kötelezi a kormány az illegális honlapokhoz való hozzáférések blokkolására, azonban számos kisebb cég nem tett eleget a kötelezettségeinek. Mindez azt jelenti, hogy 700 000 brit háztartásban továbbra is bárki elérheti a gyermekpornográf anyagokat.

Az internetszolgáltatók részben azzal védekeznek, hogy az Internet Watch Foundation (IWF) által összeállított feketelista nem elég körültekintő, így nem tudnak kellően hatékonyan fellépni az illegális tartalmakat kínálókkal szemben. "Mi az IWF által ajánlott rendszert még be sem vezettük, ugyanis komoly fenntartásaink vannak a hatékonyságával kapcsolatban" - közölték például a Zen Internet illetékesei. Más internetszolgáltatók pedig az adminisztráció és a szûrőrendszer alkalmazása miatt megemelkedő költségekre hivatkoztak.

"Egyszerûen olyan lépések kellenek, amelyek a most még ellenálló internetszolgáltatókat is kötelezik az együttmûködésre" - szögezte le Zoe Hilton, az NSPCC szóvivője. Alan Campbell brit belügyminiszter válaszul rámutatott, hogy a mostani blokádokkal a szigetországi felhasználók 95 százaléka már nem férhet a pedofil tartalmakhoz. Hamarosan pedig ez az arány 100 százalék lesz.

Forrás: www.sg.hu  

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Hatékonysági fordulatra kényszerülnek a raktárak

Hatékonysági fordulatra kényszerülnek a raktárak

More details
Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

More details
Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

More details
Az adatbiztonság és az AI-governance a következő nagy vállalati kérdés

Az adatbiztonság és az AI-governance a következő nagy vállalati kérdés

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője