2026. június 15., hétfő - Jolán

Válságmenedzsement: Gondolkodj, és dönts hideg fejjel!

2008-12-05 1674
A válságmenedzsment tízparancsolatát dolgozta ki cégvezetők számára a Develor Tanácsadó Zrt. Ezt az ösztönözte, hogy mostanság kemény pofonokat kaptak a gazdasági élet egyes szereplői, sokak elbocsátásra kényszerülnek, míg másokat egyelőre csak megkóstolt a krízis.



Most még csupán a kifejlődési szakasznál tartunk, itt az idő meghozni a fontos és elkerülhetetlen döntéseket, nem halogathatjuk tovább, hogy felelős vezetőként cselekedjünk” – emelte ki Pozvai Zsolt, a társaság vezérigazgatója. „ A válságmenedzsment első parancsolata egyébként az, hogy Gondolkodj, és dönts hideg fejjel!

A Develor szerint ez arról szól, hogy érzelmileg el kell határolódni a helyzettől, annak ellenére, hogy nagy nyomás alatt és kedvezőtlen döntések meghozatalakor hajlamosak vagyunk nagyobb teret engedni az érzéseinknek. A korábbi, általában demokratikus, konszenzusra épülő döntéshozatali mechanizmust egy gyors, határozott, autokratikusabb stílusnak kell felváltania. A Develor azt a kérdést tette fel: láttak-e már meetingelő tûzoltókat a lángoló ház körül, vagy brainstormingot kezdeményező hajóskapitányt viharban?

Nem véletlen, hogy erre nincs lehetőség. Fontos a második parancsolat is, miszerint fel kell állítani egy válságstábot, amely hatékony módszerekkel (rövid workshopokon és megbeszéléseken) dolgozza ki a szükséges lépéseket. Tudomásul kell venni, a válságmenedzsment nem a magányos hős harca. Ha a megteendő lépések megvannak, cselekedni kell, és ami nagyon fontos, kommunikálni mindezt.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható.

(Forrás: www.vg.hu)  
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője