2025. május 28., szerda - Emil, Csanád

Összekeverhető az emberi szemmel az új mesterséges kamera

2008-08-11 1091

Az emberi anatómia inspirálta a világ első hajlított, elektronikus "szemkameráját", amelyet amerikai kutatók hoztak létre és írnak le a Nature címû brit tudományos lap eheti számában. Az emberi szemmel megegyező méretû és alakú eszközben a szokásos szilíciumalapú érzékelőket helyezték el...

...hajlékony hálóban, és a lencse beilleszthető a torzításmentes digitális és videokamerák új nemzedékébe.Az áttörést jelentő dizájn a mesterséges elektronikus retina kifejlesztését is segítheti, amellyel egykor a jövőben helyreállítható lehet a látás.

Folynak már a próbák egy másik lehetséges felhasználással, amelyben vékony, hajlítható monitor segítségével az emberi agy által kibocsátott elektromos jeleket észlelnék. "Ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy olyan helyekre tehessünk elektronikát, ahová korábban nem" - mondta John Rogers kutatásvezető, az Illinois-i Egyetem munkatársa.

A jelenlegi digitális kamerák már tízmilliónál több pixelből állítanak elő egy képet, de még mindig nem jutottak túl a lapos képmegjelenítés által okozott torzítás problémáján. A hagyományos érzékelők nem hajlíthatók meg a fényérzékeny pixelek károsodása nélkül, mert a félvezetőlapocskák, melyekben elhelyezkednek, merevek és törékenyek.

Rogers kutatócsoportja ezzel szemben pici, hajlékony vezetékekkel kapcsolta össze a pixeleket. Az így kialakult hálót gumimembránhoz illesztették, melyet az emberi szem retinájának megfelelő formára feszítettek ki, majd ezt félgömb alakú üvegházzal fedték, létrehozva a lencse végső formáját.A kutatást az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Alapítványának mérnöki igazgatósága támogatta.


(Forrás: www.hvg.hu)
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

info@ogh.hu

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Blockchain és kriptovaluta a kereskedelmi ingatlanbefektetések területén

Blockchain és kriptovaluta a kereskedelmi ingatlanbefektetések területén

More details
Budapestről fejlesztik a világ vezető egyetemei által használt szoftvereket

Budapestről fejlesztik a világ vezető egyetemei által használt szoftvereket

More details
Neves, nemzetközi ügyvédi iroda költözik a Liget Centerbe

Neves, nemzetközi ügyvédi iroda költözik a Liget Centerbe

More details
A Corvin Innovation Campus WELL Core Platina minősítést kapott

A Corvin Innovation Campus WELL Core Platina minősítést kapott

More details
Spórol, rákeres az interneten, akcióra vadászik – így vásárol Európa 2025-ben

Spórol, rákeres az interneten, akcióra vadászik – így vásárol Európa 2025-ben

More details
Magyar nyertes a nemzetközi médiaversenyen

Magyar nyertes a nemzetközi médiaversenyen

More details
Szoftveralapú autókhoz fejlesztett megoldásaival növekszik Kínában a Bosch

Szoftveralapú autókhoz fejlesztett megoldásaival növekszik Kínában a Bosch

More details
Kötbérezett bíróságok, „fast-track” per és streamelt tárgyalások – Z-generációs életérzés a bíróságokon

Kötbérezett bíróságok, „fast-track” per és streamelt tárgyalások – Z-generációs életérzés a bíróságokon

More details
A TÁNC fesztiválja, 2025. május 26–31.

A TÁNC fesztiválja, 2025. május 26–31.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője