2025. december 4., csütörtök - Barbara, Borbála

Veszélyben a DNS!

2008-07-14 731
 A héten egy súlyos DNS-kezelési hiba került nyilvánosságra, amely azóta komoly vitákat váltott ki a szakértők körében. A DNS (Domain Name System) az Internet és a hálózatok szempontjából kritikus fontosságú szerepet tölt be. Ezért, ha a DNS esetében különféle hibákra ...

... vagy rendellenességekre derül fény, akkor azokat mindig kiemelten kell kezelni. Ez történt a Dan Kaminsky biztonsági szakértő által felfedezett DNS-sérülékenység kapcsán is.

Dan Kaminsky a DNS-kezelésben rejlő súlyos sebezhetőségre már hónapokkal ezelőtt rábukkant. Amint feltérképezte a helyzetet értesítette az IT piac legnagyobb képviselőit annak érdekében, hogy a legnevesebb szakemberek bevonásával sikerüljön megoldást találni a problémára. Március végén egy tizenhat cégből álló csoport alakult, amelyben olyan vállalatok képviseltették magukat, mint például a Microsoft, a Cisco, a Sun Microsystems, a Red Hat és az Internet Software Consortium (ISC). A biztonsági hiba részleteibe beavatott szakértők munkája mostanra hozott eredményt, ugyanis a héten elérhetővé válhattak a különböző DNS-t kezelő operációs rendszerekhez és szerveralkalmazásokhoz kifejlesztett frissítések. A DNS-hibája különféle "cache poisoning" (gyorsítótár mérgezéses) támadásokat tesz lehetővé. Ezek révén például a webböngészőkben megjelenő weboldalak az internetezők tudta nélkül irányíthatók át más, akár kártékony weblapokra is.

Kaminsky elmondta, hogy a DNS-sérülékenység részleteit az augusztus elején megrendezésre kerülő Black Hat konferencián fogja a nyilvánosság elé tárni. A szakembernek ezzel a lépésével két célja van. Egyrészt így szeretné ösztönözni az internet szolgáltatókat és a vállalatokat arra, hogy mihamarabb frissítsék a rendszereiket. Másrészt a hiba részletes ismertetésének elhalasztásával kívánja megnehezíteni a támadók dolgát.

A DNS-hiba bejelentését követően komoly viták alakultak ki a szakemberek körében. Sokan ugyanis kételkedve fogadták a sebezhetőségről szóló híreket. Thomas Ptacek, a Matasano Security kutatója elmondta, hogy a DNS cache poisoning ilyesfajta jelenléte nem újdonság. A sérülékenység alapjául szolgáló, 16 bites session ID-kra visszavezethető probléma ugyanis már a 90 évek óta ismert. A SANS Internet Storm Center pedig egy olyan felvetéssel is előállt, miszerint elképzelhető a napokban bejelentett sérülékenységet már három évvel ezelőtt felfedezték.

A DNS-sebezhetőséggel kapcsolatos találgatásoknak Paul Vixie, az ISC elnöke igyekezett elejét venni. Õ tisztában van a hiba pontos részleteivel, és annyit elárult, hogy a három évvel ezelőtt ismertetett DNS-hiba nem egyezik meg a mostanival, de kétségtelenül hasonló jellegû problémáról van szó.

A legfontosabb azonban most az, hogy a DNS-kezelésében érintett operációs rendszerek és szoftverek mihamarabb kerüljenek frissítésre. Augusztus 7-én a Black Hat konferencián ugyanis lehull a lepel a sérülékenység pontos részleteiről. A támadók pedig minden bizonnyal ebben az esetben is résen lesznek.

(ComputerWorld - Kristóf Csaba)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Chamath Palihapitiya: az AI jövője túlmutat a Föld erőforrásain

Chamath Palihapitiya: az AI jövője túlmutat a Föld erőforrásain

More details
Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

More details
Idén is díjazták az év legkiválóbb vezetőit

Idén is díjazták az év legkiválóbb vezetőit

More details
Az SPM Invest több mint 2,3 milliárd koronáért vásárolt meg egy jelentős irodaegyüttest Brnóban

Az SPM Invest több mint 2,3 milliárd koronáért vásárolt meg egy jelentős irodaegyüttest Brnóban

More details
Lengyel lakáspiac: stabilizálódás a javuló hitelfeltételek hatására

Lengyel lakáspiac: stabilizálódás a javuló hitelfeltételek hatására

More details
A cseh ipari ingatlanpiac elérte a 13 millió négyzetméteres mérföldkövet

A cseh ipari ingatlanpiac elérte a 13 millió négyzetméteres mérföldkövet

More details
Az MI átalakító ereje: Európa döntésének pillanata

Az MI átalakító ereje: Európa döntésének pillanata

More details
A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

More details
Az Ares Management bemutatja a Marq márkát

Az Ares Management bemutatja a Marq márkát

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője