2025. július 3., csütörtök - Kornél

Ég az USA belgrádi követsége

2008-02-22 711

{mosimage}Óriási, államilag szervezett tömegtüntetés volt csütörtökön Belgrádban Koszovó függetlenségének kikiáltása ellen. A tüntetők behatoltak az USA nagykövetségére, és megtámadták a horvát, a török és a boszniai nagykövetség épületét. A rendőrség könnygázt is bevetett a randalírozók ellen. Az USA követségét felgyújtották.

Belgrádban a kedélyek este tíz után sem nyugodtak meg. Autókat borogattak föl, amely összetört, s egy McDonald's étterem előtt lángol.
Randalírozó tüntetők felgyújtották a belgrádi amerikai nagykövetség épületét, miután maszkot viselő támadók behatoltak és felgyújtottak egy irodát 2008. február 21-én. Minderre azután került sor, hogy véget ért a koszovói függetlenség kikiáltása ellen szervezett tömegtüntetés Belgrád belvárosában.

A tüntetők ugyanis betörtek az Egyesült Államok belgrádi nagykövetségére, miután több mint 300-an botokkal és vasrudakkal megtámadták a külképviselet épületét, hogy tiltakozzanak Koszovó függetlensége ellen. Az épületben tûz keletkezett, füst gomolygott. A CNN közlése szerint egyébként az épületet már korábban kiürítették, így senki sem sérült meg.

A többségükben fiatal támadók romba döntöttek két őrbódét a város központjában lévő épület előtt, bezúztak egy ajtót, hogy bejuthassanak a követség területére. Egyikük felmászott az első emeletre és letépte a zászlórúdról az amerikai lobogót. A horvát és a török nagykövetség épületét is támadás érte. Letépték a török zászlót, meggyújtották, s a helyére szerb lobogót húztak fel a zászlórúdra.

Erőszakba torkollt

A szerb főváros központjában, a Milos herceg sugárúton rendőrök és randalírozók állnak szemben egymással. A rendőrség rohamkocsikkal vonult fel, s könnygázt is bevetett a horvát képviseletet megtámadók ellen. Bosznia és Hercegovina közeli nagykövetségét is megtámadták. A hírügynökség értesülése szerint az ugyanabban az utcában, pár száz méterrel arrébb lévő magyar nagykövetségnél teljes a nyugalom. 


Belgrádi zavargások (galéria)


A szerb televízió szerint incidensek történtek azon a téren is, amelyen keresztül a nagygyûlés résztvevői a Szent Száva templomhoz vonultak, ahol este hétkor könyörgő istentisztelet kezdődött a Koszovóban élő szerbekért.

Délután óta tart

A szerb kormány és a parlamenti pártok többsége által közösen kezdeményezett megmozdulás délután ötkor kezdődött, de már a délelőtti órákban özönlött a tömeg a városközpont felé. A tüntetés a parlament előtti téren indult, ahol a tömeg elénekelte a szerb himnuszt. Onnan a Szent Száva-székesegyházhoz vonul fohászkodni.

Csütörtökön zárva maradtak az iskolák, az állami vasúttársaság ingyen szállítja a tüntetőket Belgrádba. A tömeggyûlésen Vojislav Kostunica miniszterelnök és Tomislav Nikolic szerb radikális pártvezető is beszédet mond.

Boszniában is az utcára vonultak

A boszniai Banja Lukában szintén tüntetettek a koszovói függetlenség ellen. A boszniai Szerb Köztársaság közigazgatási székhelyén mintegy ezer fiatal vonult az utcára, és a város főterén összegyûlve azt skandálták, hogy "Koszovó Szerbia szíve". A tüntetők szerb zászlókat lengettek és a koszovói függetlenséget elutasító Vlagyimir Putyin orosz elnököt ábrázoló táblákkal meneteltek. 

Ugyanakkor elégették az Egyesült Államok, az Európai Unió és Németország zászlóit, így fejezve ki tiltakozásukat amiatt, hogy Washington és az EU tagországainak többsége elismerte a volt dél-szerbiai tartomány függetlenségét.

Kövekkel támadtak egy határátkelőre

Közben szerb veterán katonák támadást intéztek a koszovói határ egy újabb átkelőhelye ellen, tiltakozásul Koszovó függetlenségének kikiáltása ellen. A Szerbia felől buszkaravánnal érkezett mintegy háromszáz veterán kőzáport zúdított a határ koszovói oldalán lévő merdarei átkelőhelyre, s teherautóabroncsokat gyújtott fel.

A koszovói rendőrség rohamcsapattal erősítette meg a hivatalosan 3-as kapuként nyilvántartott ellenőrző pont személyzetét. Támogatásukra a NATO vezette koszovói nemzetközi erők, a KFOR egyik cseh alakulata is felvonult.

(Forrás: www.fn.hu )

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Már lehet jelentkezni a Westend hackathonjára

Már lehet jelentkezni a Westend hackathonjára

More details
Megtudhatom az okosórámról mindazt, amit eddig csak a gyártó tudott

Megtudhatom az okosórámról mindazt, amit eddig csak a gyártó tudott

More details
A jogellenes tartalmak eltávolításának jogkövetkezményei

A jogellenes tartalmak eltávolításának jogkövetkezményei

More details
Jogértelmezés a mesterséges intelligencia segítségével - mit nyújthat az AI a laikusoknak?

Jogértelmezés a mesterséges intelligencia segítségével - mit nyújthat az AI a laikusoknak?

More details
Önkéntes Vízadás – locsolj te is budapesti fákat!

Önkéntes Vízadás – locsolj te is budapesti fákat!

More details
Mesterséges intelligencia forradalmasíthatja az öregedést

Mesterséges intelligencia forradalmasíthatja az öregedést

More details
Sokáig kivártak az eladók, de mi a helyzet most? Mit léptek a megtorpanó ingatlanpiacon?

Sokáig kivártak az eladók, de mi a helyzet most? Mit léptek a megtorpanó ingatlanpiacon?

More details
Auchan Placc újratöltve – friss kínálat és megfizethető árak az EFOTT-on!

Auchan Placc újratöltve – friss kínálat és megfizethető árak az EFOTT-on!

More details
Egyre nagyobb számban jelennek meg az ingatlanpiacon a saját célra nagy lakást keresők

Egyre nagyobb számban jelennek meg az ingatlanpiacon a saját célra nagy lakást keresők

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője