2026. március 1., vasárnap - Albin

Túl sokba kerül a szolgáltatóknak az adatmegőrzés

2007-01-19 1292

Piaci elemzők arra figyelmeztetnek, hogy az idén bevezetendő uniós direktíva alkalmazása túl sok terhet ró a telekommunikációs cégekre, a szolgáltatókra, amelyek számos változtatást lesznek kénytelenek életbe léptetni. A Frost & Sullivan közleménye arra világít rá, amit korábban már többen is felvetettek, mint az adatmegőrzési ...

... kezdeményezések egyik alapvető akadályát. Az uniós direktíva - amely már 2005 végén körvonalazódott - ugyanis azt jelentené, hogy a szolgáltatóknak legfeljebb két évig meg kellene őrizniük a telefonbeszélgetések, az internetes kommunikáció adatait, ami mindenekelőtt a rendelkezésre álló géppark, infrastruktúra és kapacitás tekintetében vet fel további kérdéseket. Az érintett cégek már több alkalommal hangot adtak azon véleményüknek, miszerint az adatmegőrzéssel kapcsolatos elgondolások nem veszik figyelembe a rájuk kivetett újabb terheket. Ezt most az elemzői cég tanulmánya is megerősítette, kiemelve, hogy elsősorban a rendelkezés anyagi következményei lesznek súlyosak a szolgáltatókra nézve. A megnövekedett adatforgalom és tárolási igények a jelenlegi rendszerek alapos felülvizsgálatára kényszerítik a vállalatokat, amelyeknek a direktíva értelmében késlekedés nélkül ki kell elégíteniük a hatóságok részéről érkező kéréseket.

Azt eddig nem fejtették ki részletesen, hogy pontosan mit is jelent a "késlekedés nélkül" kitétel. Elemzői vélemények szerint ez az adott helyzettől függően néhány perctől pár óráig tarthat, vagyis az érintett szolgáltatónak ezen időtartam alatt kell válaszolnia a rendészeti szervektől beérkező kérelmekre. Egy ilyen megkeresés esetén át kell adniuk a kérdéses beszélgetés anyagát, amely magát a tartalmat nem foglalja magába, viszont minden más adatot - a beszélgetés időtartama, a felek azonosítója, telefonszáma, tartózkodási helye - igen. Az EU tagállamai idén szeptemberig kötelesek integrálni a direktíva rendelkezéseit a nemzeti szabályozásokba. Addigra lenne célszerû kidolgozni a szolgáltatók helyzetét könnyítő részleteket, ez azonban egyelőre még várat magára.

(Forrás: www.sg.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

More details
Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

More details
AI-pánik vagy strukturális fordulat? Nagyot esett az IBM részvénye

AI-pánik vagy strukturális fordulat? Nagyot esett az IBM részvénye

More details
Otthon Start Expo Debrecen, 2026. február 28.

Otthon Start Expo Debrecen, 2026. február 28.

More details
Bútor, Lámpa, Lakástextil Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

Bútor, Lámpa, Lakástextil Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

More details
Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

More details
Megdöbbentő módon lopták a bizalmas fájlokat az alkalmazottak

Megdöbbentő módon lopták a bizalmas fájlokat az alkalmazottak

More details
Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője