2026. május 18., hétfő - Erik

Az év nagy részében sebezhető volt az IE6

2007-01-19 796

Tavaly egészen pontosan 284 napon át volt sebezhető a Microsoft böngészője a kijavítatlan kritikus biztonsági réseken keresztül, míg a rivális Firefox felhasználói megúszták a minimális 9 nappal. Stuart Krebs, a Washington Post munkatársa blogbejegyzésében közölte összeállítását, amelyben a két legnépszerûbb asztali ...

... böngészőszoftver statisztikáit vetette össze. Ebből kiderül, hogy a még mindig vezető Internet Explorer 6 az év nagy részében támadható volt a kritikus hibákon keresztül, míg az első számú vetélytársnak számító Firefox jóval kisebb arányban szenvedett hasonló problémáktól és ezeket hamarabb is orvosolták a fejlesztők. Az említett 284 nap ráadásul a legkedvezőbb körülmények alapján jött ki, feltételezve, hogy a felhasználó rögtön a megjelenés pillanatában telepítette a hibákat kijavító frissítést. Amennyiben a kört megpróbáljuk leszûkíteni arra az időszakra, amikor az internetes támadók aktívan igyekeztek kihasználni az ismert réseket, 98 napot kapunk végeredménynek, ami éppen tízszer annyi, mint a Firefox esetében mért 9 nap. Ez meglehetősen rossz arány, még annak tudatában is, hogy a böngésző mellett egyre inkább előtérbe kerültek a szoftvercég egyéb termékei.

 A SANS kutatása például rávilágít arra, hogy a fő figyelem a támadók és vírusírók részéről továbbra is a Microsoftra irányul, ezen belül ugyanakkor az IE némileg visszaszorult. A biztonsági cégek egy része bizonyos rések esetében inkább a külső javítás telepítését ajánlotta a felhasználóknak, amíg meg nem érkezik Redmond saját frissítése. Ez természetesen nem váltott ki túl sok örömet a Microsoft részéről, többnyire sértődötten vették tudomásul a házon kívüli tapaszok felbukkanását. A böngésző új verziója, az IE7 elméletben megoldást nyújt több problémára is, azonban a novemberi megjelenés túlságosan későinek bizonyult, így nem tudta érdemben befolyásolni a 2006-os összképet. A minden eddiginél biztonságosabbként hirdetett fejlesztés ráadásul a Vistával karöltve sem jelent megkerülhetetlen védelmet, az új operációs rendszerre márismegjelentek az első hatékony kártevők.

(Forrás: www.sg.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője