2026. május 18., hétfő - Erik

Straub Elek távozik a Magyar Telekom éléről

2006-12-06 1220

A vállalatvezető tizenegy év után hagyja el a céget. A lemondást a közleményben a vezérigazgató csak az említés szintjén indokolja a távközlési cég montengrói és macedóniai leányvállalatánál kirobbant számlázási botránnyal, a hangsúlyt arra helyezi, hogy jövőre lejárt volna megbízatása. "A Magyar Telekom erős alapokon ...

... nyugvó, jól felépített szervezet, amelyet az elhúzódó vizsgálat sem tudott erejében megingatni, hisz 2006 végén a cég történetének egyik legsikeresebb üzleti évét zárjuk. Erre büszke vagyok, köszönöm kollégáimnak ezt a kimagasló teljesítményt, valamint az elmúlt 11 év sikereit. Szeretném, ha következő években kizárólag a cégcsoport gyarapításával foglalkozhatna a tulajdonos és a menedzsment, nem pedig az alig több mint egy év múlva lejáró szerződésem miatt elkerülhetetlen további változásokkal. Ezért hoztam meg döntésemet" - indokolta a közlemény szerint lemondását Straub Elek.
 
A Magyar Telekom 2005. évi eredménye után részvényenként 70 forint osztalék, valamint az osztalékfizetés csúszása miatt részvényenként 3 forint kompenzáció fizetését javasolja az igazgatóság. 

A vállalat 2006. december 21-én tartja rendkívüli közgyûlését, amelyen elfogadhatják az osztalékjavaslatot.

(Forrás: www.vg.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője