2026. június 14., vasárnap - Vazul

Már most közel 40 közkedvelt márkához biztosít diákkedvezményt a dinamikusan fejlődő magyar startup. A Diverzum tavaly novemberben indult, alig egy év alatt 60 ezren regisztráltak az oldalra, akik ezáltal 35 millió forintot spóroltak meg az online költéseik során. A Z generációs ötletgazdák célja, hogy egyetlen diák se dobjon ki feleslegesen pénzt az ablakon. A kezdeményezés nulla forintból indult, de az augusztusban zárult első befektetési körnek hála, ma már egy egyre nagyobb csapat dolgozik azon, hogy új szintre vigye a diákkedvezmény-forradalmat.

Lovasparkunk, amit a Gödöllői dombság természetvédelmi területe ölel körbe, több mint 20 éve fogadja vendégeit. Most Márton-napi programokkal készül kedveskedni a Lázár Lovaspark vendégei számára.

Thomas Schauer, a Gebrüder Weiss (GW) délkelet-európai régiójának vezetője és Varga Bálint, a GW Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója elhelyezték a vállalat 10,5 ezer m2 területű új logisztikai létesítményének alapkövét, amivel másfélszeresre növelik a központi telephely kapacitását. A meglévő 23 ezer m2 raktáregyüttes mellett 10 milliárd forintos költséggel felépülő újabb csarnok és komplexum a tervek szerint egy év alatt megvalósul. 

A regionális idegenforgalmi szervezet igazgatója azt mondta: a megkérdezett vállalkozók egyike sem számol egyelőre végleges bezárással. Átmenetileg bezár a tátrai szállodák harmada, a döntés hátterében a magas energiaárak állnak – írta az Újszó.

Ősszel fogja közzétenni a Gazdasági Versenyhivatal az új influenszer marketing tájékoztatóját, amely a korábbiaknál jóval részletesebb iránymutatást fog adni a véleményvezéreknek a jogszerű működéshez. Az új tájékoztató véleményezésében részt vevő Schönherr Hetényi Iroda versenyjogi szakértőivel, Turi Annával és Szabó Bálinttal tekintjük át a legfontosabb tudnivalókat.

A Bosch saját irodáinak átalakítási programját a New Way of Working címmel határozta meg, amelynek első állomásaként újult meg a mintegy 15 éves, Bosch Innovációs Kampusz Bp106-os épületének teljes belső tere.

A kereskedelmi ingatlanokat azért szeretik a befektetők, mert egy jól működő épület bármely befektetési portfólióban kiváló diverzifikációs eszköz. A kereskedelmi ingatlanokon belül az iroda a legvonzóbb eszközosztály, jellemzően egy nagyobb portfólió ingatlanvagyonának 30-40 százalékát teszi ki. De az utóbbi időben az iroda nem teljesített a legjobban. Mit lehet tenni?

Izgalmas az idei év az ingatlanpiacon, melyet az utóbbi hónapokban leginkább a rezsi-változások határoztak meg. Ezek a változások különbözőképpen érintették az egyes ingatlantípusokat. De vajon mi történt a panelek piacán, hogyan alakult a panellakások kedveltsége és ára?

November 5-én Tokióban veszi kezdetét az Oscar-, Grammy- és kétszeres Golden Globe-díjas olasz zeneszerző, Ennio Morricone tiszteletére létrehozott koncertturné. A mester családja által szervezett és zenészbarátait, egykori munkatársait is felvonultató különleges koncertsorozatot a világ számos pontja mellett Budapesten is meghallgathatják majd az érdeklődők.

A vásárlók igényeit szem előtt tartva új szolgáltatással állt elő Magyarország első számú online termelői piaca. A legalább 90 százalékban* magyar élelmiszereket forgalmazó Közért+ az új, modern és digitalizált törökbálinti logisztikai központjából Budapest teljes területére, valamint Pest megye 61 településére akár három órán belül vállalja a kiszállítást főállású futár kollégái segítségével. A cég a közelmúltban MagyarBrands díjat is nyert az Innovatív Márka kategóriában.

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője