2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Október 21-én az Amszterdamban megrendezett ADE Green konferencián 23 európai fesztivál – köztük a Sziget is – csatlakozott a Green Deal Circular Festivals-hoz, a fenntartható fesztiválszektor élharcosainak európai partnerségéhez. Ezzel immár 14 ország 43 fesztiválja és városa vesz részt az együttműködésben azzal a céllal, hogy növeljék hatásukat a körforgásos gazdaságra és klímasemlegességre való átállásban.

Mindenki hallott már magánnyomozókról, ha máshol nem, az amerikai filmekben. Azonban azt már kevesen tudják, hogy milyen ügyekkel foglalkozik egy ilyen szakember a való életben. Annak érdekében, hogy betekintést nyerjen ebbe a világba, összegyűjtöttünk most 3+1 gyakori esetet, amelyekkel egy magánnyomozó foglalkozhat.

Bokrétaünnepet tartott az Indotek Group annak a tiszteletére, hogy elérte legmagasabb pontját, a 33,1 métert a Buda Bright Lakópark. Magyarország egyik vezető, ingatlanokra fókuszáló befektetési csoportjaként, az Indotek Group 2021 márciusában indította el eddigi legnagyobb lakóparkprojektjét Budapest III. kerületében. A több mint 14 ezer négyzetméter lakóterülettel rendelkező lakópark 3 épületében, jövő év végére összesen 317 modern, panorámás lakás létesül.

A kormány szombati bejelentése szerint már csak október 31-ig fogadják be azokat a kérelmeket, amelyek hagyományos, visszatáplálásos napelem rendszerhez kérnek engedélyt. Azaz, mostantól mindenki csak szigetüzemű rendszert telepíthet, nem adhatja át a felesleges energiát a hálózatnak.

Az önellátás jelentősége az elmúlt időben látványosan megnövekedett. Rosznáky-Barna Péter kertészmérnök szerint a díszkertek népszerűsége visszaszorulóban van és a közeljövőben a gyümölcstermő erdőkerteké lesz a főszerep. Mint mondta, november elején kezdődik a faültetés főidénye, a munkálatokkal több okból sem érdemes kivárni a tavaszt.

Nyugat-Európában a bérlakások évek óta vonzó alternatívát kínálnak az intézményi ingatlanbefektetőknek, és Közép-Európában is láthatóan elmozdul ebbe az irányba a piac. A CMS nemzetközi ügyvédi iroda és a CBRE közösen publikált jelentésében a szektor növekedési lehetőségeit járják körül öt közép-európai főváros elemzésével.

Hogyan tovább Ember? A felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója. 2022. november 17. Budapest. Helyszínen és távolról videón is várunk!

A tudomány az ember nélkül csak rejtély. A tudomány hatalmas és apró, titokzatos és sokszor egész hétköznapi. Körülvesz minket, alakítja világunkat, az emberiség különböző népeinek fantasztikus közös nevezője.

A WING lakófejlesztési márkája, a LIVING elindítja első budai fejlesztését, a Római Parkot. A III. kerületi Pünkösdfürdő utca és Hatvany Lajos utca sarkán megvalósuló lakópark építési munkálatai már elkezdődtek

A budapesti költözés után Debrecenben is új, modernebb irodába teszi át székhelyét a BT (British Telecommunications). A Nagyerdő közvetlen szomszédságában található, modern Forest Offices irodaparkba 2023-ban költözik be az 500 fős üzleti szolgáltatóközpont.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője