2026. április 10., péntek - Zsolt

A IX. Bakony Expo – bakonyi ízek vására 2022. november 11-13. között várja látogatóit. A három napos termelői vásárnak idén a Veszprém Aréna ad otthont. November 11-én pénteken 14-19 óra, november 12-én szombaton 9-19 óra, november 13-án vasárnap 9-18 óra között kínálják a helyi termelők, vásározók és kézművesek portékáikat.

A tiny house mozgalom olyan építészeti és egyben társadalmi-környezetvédelmi program, amelynek középpontjában az élettér egyszerűsítése, minimalizálása áll. A koncepció lényege, hogy ezekben a körülbelül 40 m2-es házakban csak a nélkülözhetetlen berendezési elemek jelenjenek meg, ennek segítségével pedig a lehető legalacsonyabbra redukálódjon az ott lakók energiafelhasználása és fenntarthatóvá is váljon az általuk vezetett életforma. Amellett, hogy mindez környezetvédelmi hatással társul, természetesen nem utolsó szempont az anyagi kiadások szabályozása, illetve a minimalista esztétika megteremtése.

Megnyílt a Mercure Hotel Debrecen belvárosában, a Kossuth tér közvetlen közelében. A BORD Építész Stúdió tervezte szállodaépület nyitottságával és érdekes tömegalakításával környezetének megújulását kezdeményezi, nem hiába a tekinti a város az épületet a fejlődés egyik jelentős szimbólumának.

Az éjjel megjelent közlönyben kihidették azokat a feladatokat, melyek elvégzése a kormány 150 milliárd forintos gyármentő programjának elindulásához szükségesek. A programot a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség bonyolítja majd le a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szakmai támogatása mellett. A program a tervek szerint már november 2-án elindul.

A Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF) adatai szerint a harmadik negyedévben a teljes országos modern ipari/logisztikai állomány 179 ezer m2-rel bővült, idén pedig az összfejlesztések száma meghaladhatja a 400 ezer m2-t. Olyan számok ezek, amelyekről tíz éve csak álmodhatott a piac. Az országos összállomány már cirka 4,5 millió m2, ezen belül a fővárosi agglomeráció átlépte a bűvös 3 millió négyzetmétert.

A korábbi bírói gyakorlathoz képest jelentős változásnak tekinthető bírósági döntés született a közelmúltban, amely szerint nem jár bérleti díj arra az időszakra, amíg a bérlő a koronavírus-járvány és az azzal kapcsolatos korlátozások miatt zárva tartotta a bérleményt.

Beütött az áremelkedés az irodapiacon is, sokan az elmúlt hetekben szembesültek azzal, hogy a havi üzemeltetési költség a korábbi 4-4,5 euróról 8-9, sőt 12 euróra emelkedett négyzetméterenként. Ez a vártnál nagyobb növekedés a szakértők szerint, de egyben szükségszerű is.

A vállalati működési és üzletviteli költségek hónapról hónapra csak növekednek. Ez a jelenség már folyamatosnak és állandónak tekithető. A kiadások növekedésére a legnagyobb hatást az energia, a gáz, a fémek és más nyersanyagok árának emelkedése gyakorolja, mivel ezek a gyártási és szolgáltatási folyamatok alapját képezik. Az egyes költségkategóriák növekedése dominóként váltja ki más kategóriák növekedését, ha például nő a logisztikai szolgáltatások költsége, akkor az előbb-utóbb a teljes ellátási lánc, még a hulladékgazdálkodás költségeit is növelni fogja.

Együtt dolgoznak a bérlők és a bérbeadók az irodaházak energiafogyasztásának csökkentésén. A heti egy kötelező home office nem lenne hatásos, néhány hetes irodai szénszünet viszont igen a leghidegebb időszakban. Egyelőre úgy kalkulálnak, hogy legalább 20 százalékkal emelkednek a télen a rezsidíjaik.

Célja, hogy kibővített ügyfélszolgálattal és szervizeléssel támogassa az ügyfeleket a kontinentális Európában. Az 1000 négyzetméteres létesítmény a walesi Cardiffban található központot egészíti ki. A szervízközpontok abban támogatják a Panasonic Connect Europe-ot, hogy segítse a vállalkozásokat a gyártásban, a logisztikában, az ellátási láncban, a kiskereskedelemben, a közszférában, valamint a szórakoztatásban és a médiában számos olyan technológiai termékkel, megoldással és szolgáltatással, amelyek hozzájárulnak sikerükhöz.

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője