2026. június 12., péntek - Villő

A több, mint 35 éves múltra visszatekintő Joint Venture Szövetség idén második alkalommal rendezte meg nagyszabású “Companies for the Future Award” gálaeseményét. Február 4-én, szombaton a Budapest Marriott Hotel báltermében a JVSZ négy kategóriában tüntette ki tagvállalatait.

Nagy sebességű kartondobozzáró gépekkel akár másfélszeresére is növelhető egy vállalkozás egy időegység alatt lezárt dobozainak a száma, miközben a csomagolószalag optimalizálja a ragasztószalag beszerzési költségeit, ezáltal a folyamat jóval költséghatékonyabbá válik. Magyar Kálmán, az AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. ügyvezetője arról beszélt, a tökéletes gép kiválasztásában fontos szempont, hogy milyen terméket szeretne az adott cég csomagolni és meghatározni, melyik a legalkalmasabb dobozzáró technológia a számára, ezért érdemes a döntést megelőzően szakértővel egyeztetni.

A Prologis éves összefoglalója szerint tavaly összesen 31 fejlesztést indítottak el Európában, amelyek csaknem 748 ezer négyzetméter nettó bérbeadható területet jelentenek. Ebből összesen több mint 100 ezer négyzetméter alapterületű built-to-suit fejlesztésre került sor, továbbá 588 ezer négyzetméter területen összesen 21 spekulatív fejlesztés is megvalósult.

Bár a kislakások még ezekben a nehéz hónapokban is kelendőnek bizonyulnak, az OTP Ingatlanpont szakértői szerint ebből még nem következik, hogy 2023 a garzonok éve lesz a lakáspiacon. Ha most az alacsonyabb áruk és a kisebb rezsi miatt igen kívánatosnak is tetszhetnek, nem illenek minden élethelyzethez és a megvásárlásuknál is lehetnek sajátos buktatók.

Az Erste várakozása szerint idén még kitart a lendület, és tavalyhoz hasonlóan 2023-ban is jelentős mennyiségű új területtel bővül a kínálat a budapesti iroda- és raktárpiacon. A bizonytalan gazdasági környezet és a magas kamatok miatt azonban a fejlesztők óvatosabbá válnak, és a következő időszakban csak a kimagasló adottságú projekteket indítják el. A kiskereskedelmi ingatlanok esetében a vásárlóerő csökkenése nehézséget okoz, a jellemzően több évtizedre tervező befektetők azonban tudják kezelni az ilyen időszakokat.

Az irodapiacon több fontos mérőszámot közöl negyedévente a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF), amelyek alapján elemezni lehet a hazai szektort. Nettó felszívás, kereslet, hosszabbítás, költözés, kínálat, tranzakciók száma, de azért a statisztikák leglátványosabb eleme mindig is az üresedési ráta volt. Megnéztük, hogy az elmúlt 15 évben hogyan alakultak a számok.

Az iSTYLE első Apple Premium Partner üzlete várja vásárlóit a budapesti Árkád bevásárlóközpontban. A közép-kelet-európai régió második Apple Premium Partner márkaboltja az ikonikus Apple Store vásárlási élményét hozza el, és az ügyfélkiszolgálás teljesen új szintjét képviseli. Az új koncepció alapján megújult üzlet a korábbinál nagyobb területen és számos újdonsággal várja az Apple rajongókat.

Az Erste várakozása szerint idén még kitart a lendület, és tavalyhoz hasonlóan 2023-ban is jelentős mennyiségű új területtel bővül a kínálat a budapesti iroda- és raktárpiacon. A bizonytalan gazdasági környezet és a magas kamatok miatt azonban a fejlesztők óvatosabbá válnak, és a következő időszakban csak a kimagasló adottságú projekteket indítják el. A kiskereskedelmi ingatlanok esetében a vásárlóerő csökkenése nehézséget okoz, a jellemzően több évtizedre tervező befektetők azonban tudják kezelni az ilyen időszakokat.

A tavaszkezdő napként is emlegetett február másodikához, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez több különböző, állatokhoz kapcsolódó időjárás-előrejelző népi bölcsesség is kötődik. Az egyik a barna medvékhez köthető megfigyelés: ha meglátják árnyékukat, azaz süt a nap, akkor visszabújnak, mert még hosszú, kemény tél áll előttünk.

Megéri-e ingatlanban tartani a vagyont magas infláció idején? Most a kivárás és felkészülés a legokosabb cselekedet? Mire mit lépjünk? Céges vagy magánvagyonban legyenek az ingatlanjaink? A vásárlás és eladás most nem prioritás? Mi a legjobb válasz az ingatlanvagyon biztonságba helyezésére ilyen hektikus pénzpiaci viszonyok és rezsikrízis közepette?

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője