2026. április 9., csütörtök - Erhard

Ahogy az élet sok más területén, úgy a raktárautomatizáció esetében is célravezető a fokozatosság elve. Ennek érdekében érdemes lépésről lépésre alkalmazni az új technológiák bevezetését. A digitalizáció elemeit kombinálva a fejlesztések egymás hatását erősítik, ez pedig jelentős hatékonyságnövelést eredményez a vállalatok számára. Megnéztük, hogy miben segíthetnek az automatizációt támogató műszaki elemek és digitális rendszerek a kis- és középvállalkozások számára.

Magyarországon az egyik legnagyobb tévhit az, hogy a vállalkozónak mindent egyedül kell csinálnia. Ez azonban az üzleti világ szakértői szerint nem igaz, az együttműködő üzleti közösségek tagjai ugyanis támogatják, inspirálják és fejlesztik egymást. Ennek szellemében jött létre az egyik legdinamikusabban fejlődő hazai üzleti és vállalkozói közösség podcast csatornája.

A debreceni Csapó utca másik oldalán építhetik meg a tulajdonosai a Fórum II-t, a tervek szerint a két épületet gyalogoshíddal is összekötnék. Bővítené a debreceni Fórum bevásárlóközpontot a tulajdonosa. A Dexium Ingatlanfejlesztő Kft. és a Fórum Bevásárlóközpont Zrt. a bővítés miatt ingatlancserére vonatkozó ajánlattal kereste meg az önkormányzatot, írja dehir.hu.

Miközben a távmunka és a hibrid munkavégzés népszerűsége töretlen és mára szinte elvárássá vált egy új munkahellyel szemben támasztott igények, illetve a munkaerő megtartását illetően, a home office árnyékában egyre gyakrabban jelennek meg mentális problémák.

A magyar számviteli és adótanácsadói piac két meghatározó szereplője, a WTS Klient Gazdasági Tanácsadó Kft. és a Finacont Kft. tulajdonosai úgy döntöttek, hogy közös vezetés mellett, tevékenységeik és munkatársaik egy cégbe szervezésével szolgálják ki a jövőben ügyfeleiket. A szándékmegerősítő nyilatkozatot a felek 2023. június 12-én írták alá, a végleges pecsét a megállapodásra a szükséges hatósági engedélyek megérkezését követően, a nyár folyamán várható. Ezzel a jövőben WTS Klient néven működő vállalkozás a hazai piac egyik legnagyobb szereplőjévé válik.

Bács-Kiskun vármegye az év bármely szakában számos izgalmas helyszínt tartogat az idelátogatóknak, legyen szó akár gasztronómiai, akár kulturális utazásról, vagy éppen sport-eseményről, aktív kikapcsolódásról. Most azonban, a Petőfi-bicentenárium apropóján még inkább érdemes a vármegyébe látogatni, hiszen a költő szülőhazájában 2023 év végéig még számos Petőfihez kapcsolódó programelem közül válogathatunk, miközben újrajárjuk a lánglelkű poéta gyermek-és fiatalkorának szeretett állomásait. Eredjünk hát a költő nyomába, ismerjük meg Bács-Kiskun vármegye rejtett kincseit!

A költő ínycsiklandó kedvencei, új köntösben

Az emlékévek kapcsán több helyi étterem is előrukkolt egy-egy, Petőfi Sándor ízlésének megfelelően megálmodott menüsorral, így a kiskunfélegyházi Sirius Étteremben is megkóstolhatjuk a költő kedvenc ételeit. A megyeszékhelyen, az autentikus Kecskeméti Csárda Petőfi-menüje szintén élvezetes gasztronómiai élményt nyújt. Ilyenkor mintha maga a költő is velünk lenne az asztalnál és arról mesélne, miként főzött katonakorában dödöllét társainak. A finom ételeket akár a Kunság-Szesz Zrt. kávélikőr különlegességével, a 33%-os Pilvax-likőrrel is leöblíthetjük, amely a kétszáz éves jubileumra készült. Az édesszájúakra is gondoltak vármegye-szerte: Soltvadkertre látogatva a Korona Cukrászdában ne csak a méltán híres fagylaltokat próbáljátok ki! Megkóstolhatjátok a Petőfi Sándor-ihlette Pilvax szeletet. Ez a mennyei, kávés desszert feleleveníti a költő világát és különleges ízutazást kínál az édességek birodalmában. Ha pedig még elevenebb gasztro-időutazásra vágytok, Szalkszentmártonba, a Petőfi Sándor Emlékkiállításra látogatva, Petőfi egykori lakhelyén két népi játék között akár ti magatok is kipróbálhatjátok Hrúz Mária még mindig üzemelő kemencéjét, hogy egy finom langallót vagy görhönyt süssetek.

Petofi 4
Óriások nyomában Kiskőrösön

Képzeletbeli utunk következő állomása Kiskőrös, ahol kihagyhatatlan megálló a János Vitéz Látogatóközpont, valamint a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum is. A látogatóközpontban egy mesés labirintuson kell átjutnotok, miközben felelevenednek előttetek Petőfi híres elbeszélő költeményének egyes fejezetei. Az interaktív színterek között magatok is átélhetitek a fontosabb részleteket, harcolhattok az óriásokkal, őrizhetitek a nyájat Kukorica Jancsival, sőt, végül Tündérország káprázatos tájaira is eljuthattok. A kalandozás után sétáljatok végig az emlékmúzeumban, ahol bepillantást nyerhettek a költő világába, és látogassatok el a költő szülőházába, amely máig hitelesen tárja a látogatók elé azt a miliőt, amelyben a költő megszületett, valamint a 19. század eső harmadának jellegzetes berendezési tárgyait, szokásait. Még azt az ágyat is eredeti állapotában találjátok, amelyben Petőfi először felsírt!

Kis lak a nagy Duna mentében

1843 májusában Petőfi Sándor Pozsonyban tartózkodott, innen üzent haza a "Távolból" című versével: "Kis lak áll a nagy Duna mentében". Hosszú távollét után, keserves másfél évvel a háta mögött, 1844 húsvétján kopogtatott újra a "kis lak" ajtaján. Ezt a kopogtatást idézi föl a magyar líra egyik legszebb darabja, a "Füstbe ment terv". De hol található ez a kis szoba? És hol található a "kis lak"? Dunavecsén áll az a ház, ahol a Petrovics család 1841 és 1845 között üzemeltette a mészárszékét, és aminek Petőfi hátat fordított még a beköltözésük évében. Ha lesétáltok a Duna partjára, elképzelhetitek, ahogy a fiatal Sándor Pentelénél átkel a Dunán!

Petofi 3

Dunavecse egyik látnivalója Petőfi Sándor apjának, Petrovics Istvánnak az egykori mészárszéke, amelyet 1841 és 1844 között bérelt. Az épületben jelenleg Helytörténeti Gyűjtemény üzemel, amely 1954-ben nyitotta meg kapuit. A Petrovics család relikviái mellett a település történetébe is betekintést nyújtanak a látogatóknak a régészeti, valamint a néprajzi tárgyak segítségével.

Tematikus túrák a nemzeti parkban

A természetkedvelők sem fognak csalódni, hiszen a vármegyei önkormányzat szervezésében indított vezetett túrák lehetőséget adnak arra, hogy közelebbről megismerjük Petőfi Sándor egykori kedvenc tájait, és a lenyűgöző nemzeti parkot. A Kiskunság szívében barangolva kellemes kirándulásokon lehet végigsétálni a költő által annyira szeretett igazi magyar pusztán, és felfedezhetitek a hazai rónaság flóráját és faunáját. Lelki elvonulásra pedig nincs is tökéletesebb helyszín a pálosszentkúti kegyhelynél, amely az Alföld egyik legfontosabb búcsújáró helye.

Hogyha még sosem jártatok a Kiskunságon, akkor azért, ha pedig már többször is, akkor pedig azért érdemes most ismét ellátogatni az Alföldre, hiszen az emlékévek miatt minden Petőfi Sándor emléke köré szerveződik. Legyen szó gasztronómiáról, kultúráról vagy sportról, Bács-Kiskun vármegye mindenkinek tartogat valami különlegeset, amely emlékezetes élményekkel gazdagítja az utazását.

| Fotó: Bánföldi Szilárd

Idén nyáron is több ezer iskoláskorú fiatal keresi az alkalmi vagy hosszú távú diákmunkák lehetőségét. Az egyik fontos kérdés, amit a legtöbben feltesznek maguknak, az az, hogy vajon milyen átlagbérrel számolhatnak egy nyári diákmunka során.

Érzékeket felvillanyozó művészeti kalandok a szentendrei múzeumokban, szerelem éjszakája a szentendrei Skanzenben. Idén először a Skanzen is csatlakozott a nyár legnépszerűbb kulturális eseményéhez. Egy város, egy este, egy karszalag: egyetlen éjszaka alatt tíz helyszín számtalan programmal várja a látogatókat.  A Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) nyolc múzeumában a művészetekben, a szentendrei Skanzenben a múltban kalandozhatnak az érdeklődők.

A kánikula beköszöntével egyre több időt töltünk a szabadban, nem mindegy azonban, hogy milyen körülmények között tesszük mindezt. Az országos hálózattal rendelkező magyar barkácsáruházlánc, a Praktiker szakértői ezúttal azzal kapcsolatban adnak tippeket, miként varázsolhatjuk kertünket, nyaralónkat vagy akár teraszunkat olyan hellyé, ahol garantált a feltöltődés és egy szimpla hétvége is nyaralásnak tűnhet.

A mai óceánjáró hajók környezeti rémálomnak számítanak. Egyetlen hajó, tele utasok ezreivel, naponta akár 250 tonna üzemanyagot is elégethet, vagyis kb. annyi károsanyagot bocsát ki, mint 12 000 autó. Ha az iparág fenn akar maradni, gyorsan alkalmazkodnia kell ahhoz, hogy megfelelően kezelje a bolygónkat érintő számos ökológiai vészhelyzetet, egy norvég hajózási cég is próbál szembeszállni ezekkel a kihívásokkal.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

More details
Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője