2026. június 11., csütörtök - Barnabás

Közel 100 „keleti" autó fogja elfoglalni a budapesti Bakancsos piac parkolóját október 28-án, szombaton 15 órától. A retro járművek egy része épített autó, így különleges autócsodákkal is találkozhatnak majd az érdeklődők, sőt a Lowburg autókat is közelebbről megismerhetik azok, akik ellátogatnak a Cream of East - Kelet Krémje elnevezésű találkozóra.

Kínai vagy katari partner helyett francia szakmai befektetővel vásárolhatja meg a magyar állam a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret, azaz 4 milliárd eurós üzlethez csatlakozhat a Vinci Airports.

Az utóbbi években a kereskedelmiingatlan-piacon az irodapiac és a logisztika a meghatározó ágazatok, ezért érdemes górcső alá venni a legfrissebb adatok ismeretében, hogyan alakul az üresedési ráta a két eszközosztályban.

Goatok, hópelyhek, sherok és normie-k – a négy fő típus, amibe a Z-generáció (1995 és 2010 közöttiek) tagjait jellemük szerint soroljuk, vagyis a menők, az érzékenyek, a hősnők és átlagemberek. De bármelyik típusba is tartoznak, jónéhány témában teljesen másképp gondolkodnak, mint az utánuk következő nemzedékek. Legyünk szülők, pedagógusok, munkaadók, vagy akár célcsoportként tekintsünk rájuk, a megértésükhöz érdemes tisztán látnunk a különbségeket.

Számos adminisztratív terhet elkerülhetnek, így nem utolsó sorban a transzferárazási kötelezettséget is megspórolhatják azok a vállalkozások, akik csoportos adóalanyiságot választanak. A probléma csak az, hogy erre az évben egyszer, minden év november 1-je és 20-a között nyílik meg a lehetőség. Márpedig aki lemarad, annak egy újabb évet kell várnia. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalja a tudnivalókat.

Idén október 26. és 29. között tartják a Cinema City Filmünnepet, melynek keretében nem csak a mozijegyet, de egy menüt is kedvező áron adnak.

A MOL Campus földszintjén nyílt meg Dél-Buda legújabb bisztrója, ami lezserül kifinomult, szemtelenül tudatos és garantáltan feldobja majd a környék lakóit, valamint a környéken dolgozó több mint 10.000 irodista életét.

A második ütem közbeszerzése lezárult, az első ütem kivitelezése ugyanakkor még zajlik.Megszületett a kormányhatározat a mogyoródi Forma-1-es pálya fejlesztésének második üteméről és lezajlott a közbeszerzési eljárás, amelynek nyertes ajánlattevője a Market Építő Zrt. és a Bayer Construct Zrt. konzorciuma lett - jelentette be szerdán Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A szakmai zsűri szerint egy szívmelengető, mértéktartó badacsonyörsi nyaraló és a budapesti Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának érzékeny és tiszta, kortárs épületalakítása a két legjobb 2023-ban. Idén először társasház különdíj is gazdára talál, amelyet egy budapesti társasház alkotóinak ítélt a zsűri.

A KÖKI egy multimoduláris csomópontban épült, éves szinten körülbelül 19 millió látogatóval rendelkező agglomerációs bevásárlóközpontként nyitotta meg kapuit 2011-ben. Az átadással együtt a csomópont több megújult fogyasztói funkciót is kapott, ahol az itt lakók és átutazók, illetve az ide látogatók egy fedél alatt és kulturáltan tudnak vásárolni, ügyeket intézni, étkezni és szórakozni.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője